Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Lőke János hozzátette, az intézmény az országban elsőként zárta le a „Családbarát szülészet” program keretében meghirdetett pályázat első ütemét. Két családi szobát és egy új látogató szobát alakítottak ki, ahol televíziós monitor helyett üvegfallal elválasztott térben nézhetik meg az újszülöttet a rokonok.

Létrehoztak egy nyugodt körülményeket biztosító szoptató szobát, valamint a térségben elsőként egy donortej gyűjtését és tárolását szolgáló új helyiséget, így anyatej hiányában az igen kis súlyú koraszülöttek ellátása is biztosítható.

A források felét eszközökre fordították, légzésfigyelővel ellátott gyermekágyakat, nyitott inkubátort, újraélesztő asztalokat és a magzatok méhen belüli állapotának vizsgálatára alkalmas, hordozható műszert szereztek be.

Lőrincz Krisztina, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója elmondta, a kormány 10 milliárd forintot fordít a szülészeti ellátás családbarát korszerűsítésére. A program első ütemében 6,4 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4 milliárd felújításra, 2,4 milliárd fejlesztésre fordítható. Az első ütemben 44 intézmény 14 koraszülött és 50 szülészeti osztálya kapott támogatást.

A tatabányai Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, évente 30-40 ezer embert kezelnek, a járóbeteg-ellátást csaknem 70 ezer ember veszi igénybe. A 876 ágyas intézményben 180 orvos és 735 egészségügyi szakdolgozó gyógyít.