A csütörtöki átadó ünnepségen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „a mai alkalom azért fontos, mert csak annak a nemzetnek lehet jövője, amely történelme nagyjainak emlékét megőrzi, és csak abban az országban lesznek újra nagy művészek, ahol láthatóan ki tud bontakozni a tehetség, és a művészek mind életükben, mind haláluk után elismerést és tiszteletet kapnak”.

Hirdetés

Hozzátette: „minden nemzetnek, amelyik szeretné, hogy jövője legyen, az a küldetése, hogy elődeit kövesse, nem úgy, hogy a lábuk nyomába lép, hanem úgy, hogy halad az általuk kijelölt úton. Szőnyi István sokaknak példakép, az emlékére ezrek mennek Zebegénybe azért, hogy őt kövessék. Egy művész hatása messze túlnyúlik azokon a műveken, amelyeket alkotott, így Szőnyi István is hagyományt teremtett Zebegényben”.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója elmondta: „a Nemzeti Örökség Intézete fontos küldetésének tekinti a Nemzeti Sírkert mintegy 6000 sírjának gondozását, folyamatos felújítását. Ennek az éves munkának egy jelentős állomása Szőnyi István Zebegényben található sírjának átadása. A NÖRI 2021-ben megközelítőleg harminc síremléket újít meg országosan, összesen mintegy 75 millió forintból, a kormány támogatásával. Pest megyében pedig összesen 123 védett sír található”.

A festő és grafikus Szőnyi István Ferenczy Károly és Réti István tanítványa, valamint Szász Endre mestere volt. 1923-ban költözött Zebegénybe, amivel új korszak kezdődött festészetében, képein ugyanis ekkortól a Dunakanyar tájai és lakói elevenedtek meg. A művész Zebegényben hunyt el 1960-ban – áll a közleményben.

Korábban írtuk