Azt írták: a gyorsan változó, új világrendben Magyarország biztonságának egyik legfontosabb garanciája egy modern, ütőképes hadsereg, ezért már évek óta tart a korszerű fegyverrendszerek beszerzése, a harctéri követelményeknek megfelelő személyi felszerelések fejlesztése és a katonai hivatást méltóan elismerő illetmények bevezetése. Hozzátették: a modernizálás és korszerűsítés mellett kiemelt feladat a katonák harcos szellemiségének megteremtése is, „amelyet a vérrel írt hagyományok éltetnek”.

Hirdetés

„Magyarország, a Magyar Honvédség azonban nem rendelkezik egy olyan működő, saját történelmi általános- és csapathagyomány rendszerrel, ami szilárd morális értékrendként szolgál a katonák számára” – jegyezték meg.

Hozzátették: 1945 után Magyarország „kényszerűen nagyon gyorsan és drasztikusan szakított” az addig meglévő és igen erős nemzeti tradíciókkal, a magyarok helyett szovjet-orosz példaképeket állítottak a katonák elé, akikhez nem lehetett érzelmileg kötődni. A haderő a rendszerváltás után sem kapta vissza korábbi hagyományait, sőt a felszámolások, átszervezések tovább nehezítették a csapathagyományok újra-, illetve kialakítását. E történelmi múltnak és folyamatoknak mai napig ható következménye az igazi, élő történelmi csapathagyományok hiánya – írták.

Közölték: a most kiteljesedő haderőfejlesztés kiváló alkalmat nyújt a Magyar Honvédség belső hagyományrendszerének újraalkotására. A végső cél az, hogy a Magyar Honvédség visszanyerje azt a nimbuszát, hogy egy olyan általános köztiszteletben álló nemzeti intézmény legyen, mely a magyarság megmaradásának letéteményese és biztosítéka – írták.

Hozzátették: ennek megfelelően változik meg az alakulatok hadrendi száma és az elnevezések megválasztása. Emellett egy eddig hibásan alkalmazott gyakorlat is megszűnik és a jövőben a hadrendi számot megelőzi a névadó.

„A név és számválasztás hátterében az a megfontolás állt, hogy a hadrendi számnak egy előző dicső harcoló alakulatra kell utalnia, a névadónak pedig egyértelműen magyar katonahőst kell választani. Ilyen például a korábbi MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred új elnevezése: MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred” – írták.

Megjegyezték, szintén a régi nemzeti hagyományokhoz nyúlik vissza az MH Bakony Harckiképző Központ új elnevezése, a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság.

„Így születtek meg a magyar hadtörténelem sajátosságait figyelembe vevő új alakulat megnevezések, ami immár lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar katonák nagyon dicső, vérrel írt múltú alakulatok töretlen tradícióját vallhassák magukénak, és valódi hősök állhassanak példaképül előttük” – olvasható a cikkben.

A Magyar Honvédség Parancsnokságának jogutód szervezete a Honvéd vezérkar, amelynek feladata az ország katonai védelemre való felkészítésének stratégiai szintű tervezése és szervezése, továbbá ez a Magyar Honvédség katonai tevékenységének felső és műveleti szintű feladatait irányító vezető szerve.

A Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnoksága alá tartozik a MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár (Debrecen), a MH Klapka György 1. Páncélosdandár (Tata), a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár (Hódmezővásárhely), a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred (Debrecen), a MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred (Szentes), a MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred (Székesfehérvár), valamint a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred (Budapest).

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság alá tartozik a MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár.

A Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság alá tartozik a MH 47. Bázisrepülőtér, a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár, a MH Kiss József 86. Helikopterdandár, valamint a MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred.

A Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság alá tartozik a MH 1. Területvédelmi Ezred, a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, a MH 3. Területvédelmi Ezred, a MH 4. Területvédelmi Ezred, a MH 5. Területvédelmi Ezred, a MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, a MH 7. Területvédelmi Ezred, a MH Anyagellátó Raktárbázis, a MH Lahner György 2. Ellátóezred, a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság, a MH Geoinformációs Szolgálat, a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság

A MH Kiberműveleti Parancsnokság alá tartozik a MH Kiber- és Információs Műveleti Központ, a MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság alá pedig a MH Altiszti Akadémia, a MH Ludovika Zászlóalj és a MH Béketámogató Kiképző Központ.

Korábban írtuk