Megvan a diagnózis, kezdődik a gyógyítás
A kormány döntése értelmében év végéig fel kell számolni az egészségügyi intézmények eladósodását, és úgy kell átalakítani a rendszert, hogy megálljon az adósság folytonos újratermelődése. A szükséges átalakítások azonban komoly gazdasági és magánérdekeket sértenek.
Az utóbbi tíz évben sokan sokfélét mondtak arról, mit kellene tenni, hogy végleg kivezessék a kórházakat az adósságcsapdából. Az egészségügyi közgazdászok többnyire abban látták a megoldást, hogy a kormányzat törölje el a balliberális kormányok idején bevezetett úgynevezett teljesítményvolumen-korlátot, amely keretek közé szorítja, milyen vizsgálatokat és beavatkozásokat végezhetnek el a kórházak úgy, hogy azokat az egészségkassza finanszírozza. Emellett javasolták a kisebb intézmények bezárását, hogy legyen pénz a nagyok működtetésére. Az ellenzék egészségpolitikusai pedig egyszerűen azt vetették a jobboldali kormány szemére, hogy nem hajlandó eleget költeni az egészségügyre.
Ám mióta az állam vette kézbe a kórházak fenntartását, a tapasztalatok azt mutatják, a bajok kizárólag pénzzel nem orvosolhatók. Senki nem tudta, hogy a 2010 előtti években mennyi adósság gyűlt össze, hogyan gazdálkodnak, gazdálkodnak-e egyáltalán az egyes intézmények, vagy csak költenek, amíg van hitelező. Nem volt pontos kép arról sem, milyen állapotban van az eszközpark, milyen szerződések alapján működnek magáncégek a közfinanszírozott intézményeken belül, és mibe kerül az adófizetőknek, hogy ezek a vállalkozások uralják a diagnosztikai eljárások, egyebek mellett a laborszolgáltatások területét. Emellett a korábbi lopakodó privatizáció miatt számos betegségcsoport esetében összekeveredett az is, hogy a gyógyítás a társadalombiztosítás vagy a magánellátás keretei között történik-e. Csak annyi volt bizonyos, hogy a költségvetésnek minden évben tízmilliárdokat kellett arra fordítania, hogy kifizesse az intézmények adósságait. Ezen a helyzeten az sem változtatott, hogy az utóbbi években Magyarország 500 milliárd forintot költött költségvetési és uniós forrásból a vidéki kórházak felújítására, az orvostechnikai eszközök korszerűsítésére.
Mindig ugyanazok
A valóságos helyzetről az Állami Számvevőszék készített mélyreható elemzést tavaly év végén. Az ÁSZ jelentése, valamint a tárca vizsgálatai nyomán felgyűlt információk alapján ma már elmondhatjuk, nem az egészségügy szervezetének egésze beteg, viszont vannak olyan tisztán látható gócok, amelyek gyógyítását haladéktalanul meg kell kezdeni.
Mint az Állami Számvevőszék összesítéséből kiderül, az ország az utóbbi tíz évben közel 300 milliárd forintot fordított a kórházak adósságának rendezésére. Ám a számvevők azt is megállapították, a konszolidációs támogatás csak az adott évben felgyűlt, kifizetetlenül lejárt számlák kiegyenlítésére volt elegendő, nem hozott javulást az ellátásban, és nem szüntette meg a hiány újratermelődésének okait. Annak ellenére, hogy az adósságrendezésre átutalt összegek mellett a kórházak szintén százmilliárdokra rúgó, úgynevezett ösztönző támogatást is kaptak. Ez utóbbiból kellett finanszírozni a költségcsökkentést eredményező fejlesztéseket. Ebből olyan kórházak is részesültek, amelyeknek nem volt lejárt tartozásuk. A vizsgálódások során az is kiderült, hogy az utóbbi néhány évben mindig ugyanabból a körből kerültek ki a legtöbb adósságot felhalmozó intézmények, mint ahogyan alig változott a jól gazdálkodók közé tartozók listája is.
Az ellenőrök jelentésükben azt is leszögezték, hogy az okok felderítését akadályozza az átláthatóság hiánya, ami számos könyvelési és gazdálkodási szabálytalanságra vezethető vissza.
A súlyos megállapítások ellenére a számvevők nem akarták kizárólag az intézményvezetőket felelőssé tenni a helyzetért. Felhívták a figyelmet arra is, hogy számos jogalkotói, rendszerszervezési probléma járult hozzá az adóssághegyek folyamatos felhalmozódásához. Az okok között kiemelték, hogy a 90-es évek elején kidolgozott, a homogén betegségcsoportok kezelését magában foglaló finanszírozási rendszer harminc év alatt nem változott, így nem lehet nyomon követni a kezelések valódi költségeinek alakulását, és nem alkalmas a teljesítmény mérésére sem. E probléma orvoslására a szakértők számos területen jogszabály-változtatást javasoltak, továbbá azt, hogy dolgozzák ki az átláthatóságot biztosító költségszámítások szabályait és módszertanát, valamint hozzák létre az új rendszer működtetéséhez szükséges informatikai hálózatot.
Sokan halásznak a zavarosban
Az átlátható viszonyok megteremtése persze nem mindenkinek érdeke. Sok kórház vezetése egyelőre nem kész rá, hogy betartsa a meglévő pénzügyi, számviteli előírásokat. Különösen azokban az intézményekben zavaros a helyzet, mint az ÁSZ elemzéséből kiderült, ahol összefonódott a magán- és az állami ellátás. E helyzetnek a gyökerei szintén a messzi múltba nyúlnak vissza. Abba az időbe, amikor az önkormányzatok magáncégeket vontak be, főként a diagnosztika területén az ellátásba. A 90-es és a 2000-es években kötött szerződéseket pedig úgy kötötték meg, hogy a kórházak többnyire teljesen ki legyenek szolgáltatva e vállalkozásoknak, a szerződések tekintélyes része pedig minimum 25-30 évre szólt. Arról sem feledkeztek meg az akkori döntéshozók, hogy a magáncégek csillagászati összegeket követelhessenek, ha valaki esetleg fel akarná bontani a megállapodást. Így mára ezek a vállalkozások gyakorlatilag pénzszivattyúként működnek az ellátórendszeren belül, tovább duzzasztva az állami fenntartású intézmények adósságait. Igaz, általában pluszjövedelmet hoznak a kórházakban állásban lévő orvosoknak és szakdolgozóknak, akik így maguk is érdekeltek abban, hogy minden így maradjon.
Az ÁSZ-jelentés által javasolt megoldások összecsengenek a tárca átalakítási szándékaival. A változáshoz azonban először el kellett végezni azokat a fejlesztéseket, amelyek révén az intézmények ma már maguk is rendelkeznek a szükséges orvostechnikai eszközökkel, minden régióban van például elegendő CT-, MR-készülék, laboratóriumi eszköz, és mindenhol kiépült a szükséges informatikai háttér.
Nehéz évünk lesz
Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan 2020 is úgy kezdődött, hogy az intézmények közel 18 milliárd forintos plusztámogatáshoz jutottak. Így jelenleg 35-nek egyáltalán nincs lejárt adóssága, közöttük olyanoknak, mint például a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, a Betegápoló Irgalmasrendi Kórház, több országos intézet, így az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet.
A legnagyobb adósságállományú ellátóhelyeken pedig megkezdték a munkát a tárca által kijelölt költségvetési felügyelők. Ezek között olyanokat találhatunk, mint például a Péterfy Kórház-Rendelőintézet, a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, a hatvani Albert Schweitzer Kórház–Rendelőintézet, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ – Hódmezővásárhely–Makó és a Békés Megyei Központi Kórház. Emellett tart a kórházak átvilágítása, és készülnek a finanszírozási rendszer átalakítását, valamint az ágazati struktúraváltás előkészítését szolgáló elemzések.
Nagy léptekkel halad előre az egészséges Budapest program is, amelynek keretében megkezdődött a főváros és a központi régió intézményeinek korszerűsítése, ami nem csak tatarozást jelent, az eszközpark megújítására is milliárdokat költ a kormányzat. E beruházások nélkül ugyanis elképzelhetetlen, hogy meg lehessen szüntetni a magán- és az állami ellátás összefonódását. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy zajlik annak a minőségbiztosítási rendszernek a kidolgozása, amely alapján nyomon lehet követni majd az egyes intézmények költségeinek alakulását, a számlák útját, és számon lehet kérni a hatékony gazdálkodást.
A tiszta viszonyok megteremtése ugyanakkor komoly érdekharcokkal jár majd, ahol a rendteremtés ellenzői látszólag egészségügyön kívüli kártyákkal – rasszizmus, kórházi fertőzések, zaklatás stb. – is próbálják majd elterelni a figyelmet a gazdasági érdekharcokról.