Fotó: MTI/Kovács Attila (szerk.)
Hirdetés

Mellár Tamás (Párbeszéd) az elmúlt időszakban elfogadott törvényeket értékelve napirend előtti felszólalásában beszélt az akadémiai kutatóhálózat átalakításáról, amely szerinte egyet jelent az MTA szétverésével és semmi köze sincs a német modell megvalósításához. „A következő áldozat a közoktatás”, az átalakításának célja ugyanis az autonómia és a tanszabadság csökkentése – tette hozzá.

Szerinte a közoktatásnak ma nem az a célja Magyarországon, hogy kiművelt emberfőket adjon, hanem olyan embereket, akik a „NER” rendszerébe be tudnak illeszkedni, akik engedelmes állampolgárok, akik az összeszerelőüzemekben majd jól tudnak dolgozni. Ha ők önállóan tudnának gondolkodni, akkor az egész kormánypropaganda, a migránsozás, a sorosozás eredménytelen lenne – közölte.

Cseresnyés Péter, az Innováció és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a kutatóintézetek átalakításának célja, hogy a hálózat jól működő legyen, hogy a gazdaság igényeit a legnagyobb mértékben ki tudja elégíteni. Szerinte a magyar tudományosság komoly kihívásokkal küszködik, ezt mutatja, hogy Magyarország a 23. helyre esett vissza az európai innovációs rangsorban.

Beszélt az elmúlt időszak eredményeiről, a csökkenő munkanélküliségről, a foglalkoztatás növekedéséről, a családtámogatások bővüléséről.