Mellár Tamás napirend előtti felszólalása a parlamentben #Párbeszéd

Gepostet von Párbeszéd Magyarországért am Mittwoch, 3. Juni 2020
Hirdetés

Mellár Tamás (Párbeszéd) arról beszélt: ahelyett, hogy a kormány 2010 után Magyarországot felzárkózási pályára állította volna, ahol harmonikusan és eredményesen illeszkedik az ország a nemzetközi munkamegosztásba, ahol erős a piac, a demokrácia, a polgárság és széles középosztály alakul ki, mindennek épp az ellenkezője történt.

Nyugaton számon lehet kérni az úri kiváltságok fenntartását, a demokrácia gyengítését, a sajtószabadság korlátozását és a korrupciót, és így természetesen nem kell szembenézni azzal sem, hogy a magyar gazdaság menyire versenyképtelen – adott saját felvetésére magyarázatot az ellenzéki képviselő, majd Ady Endrét idézte: „Kompország megindult dühösen kelet felé újra”.

Válaszában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára – utalva arra, hogy teljesen máshogy ítéli meg a Fidesz-KDNP-kormány tízéves tevékenységét, mint a felszólaló – arról beszélt: az ellenzék nem becsüli az ország, polgárai és a kormány eredményeit.

Korábban írtuk

Ezek között említette, hogy a válság után sikerült emelkedő pályára állítani a gazdaságot, csökkenteni a munkanélküliséget, emelni a reáljövedelmeket, eközben sikeresen gazdálkodva az uniós forrásokkal. Hozzátette: növekvő, emelkedő, bizakodó pályára állt az ország gazdasági és társadalmi tekintetben egyaránt.