Hirdetés

Mellár Tamás (Párbeszéd) arról tudakozódott a pénzügyminisztertől, hogyan reagál a kabinet – a képviselő szerint hibás és felelőtlen, agresszív élénkítést jelentő – kormánypolitika által generált rekordgyenge forintárfolyamra.

Felvetette: miként kárpótolják a magas infláció nemegyszer megélhetésükben fenyegetett kárvallottjait.

Tállai András, a szaktárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a kabinetnek az a célja, hogy az ország működjön, a munkahelyek megmaradjanak, ezért támogatja azokat a vállalkozásokat, amelyeknek van ötletük arra, miként bővüljenek, fejlődjenek.

A kárpótlásról szólva megemlítette a reálbér emelkedésében is megmutatkozó béremeléseket, az adócsökkentéseket és -visszatérítéseket, a nyugdíjkiegészítést és a rezsicsökkentést említette meg, a legfontosabbnak azt nevezve, hogy az emberek életszínvonala nem csökken.

Korábban írtuk

Az interpelláló nem fogadta el a választ.