Mellár Tamás vasárnap bejelentette, beül a Párbeszéd frakciójába.

A független jelöltként ellenzéki támogatással az Országgyűlésbe bejutó politikus Bősz Anett váratlan távozása után jelentette be, csatlakozik a Párbeszéd frakciójához.

Döntését közösségi oldalán így indokolta:

Nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon. Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését. Közismert, hogy Karácsony Gergely (a Párbeszéd párt elnöke) politikai nézeteivel alapvetően egyetértek, éppen ezért vállaltam az ő miniszterelnök-jelöltségét segítő tanácsadó testületben és az általa összeállított árnyékkormányban tevőleges szerepet a választási kampányban. Ezekről a szerepvállalásaimról a választói körömbe tartozó szavazópolgárokat is tájékoztattam.

Mellár Tamás ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, függetlensége ezzel a lépéssel sem kerül veszélybe:

egy olyan szerződést kötöttem a frakció vezetésével, amelynek értelmében nem vonatkozik rám a frakciófegyelem, tehát továbbra is a saját meggyőződésem és lelkiismeretem szerint szavazhatok, a hozzászólásaimban és a bizottsági munkában ugyancsak szabad kezet kapok, a saját megítélésem szerint járhatok el, nem leszek semmilyen pártnak sem a tagja.

Végezetül mártírkodik is egy sort, miszerint:

Jól tudom, hogy döntésemmel a saját helyzetemet nehezítem, mert új támadási felületet nyitok. Mindezt mérlegelve, mégis a belépés mellett döntöttem, mert most sokkal fontosabb az ellenzék perspektivikus együttműködésének az előmozdítása, mint a saját rövid távú érdekem.