Hirdetés

Mellár Tamás (Párbeszéd) azzal vádolta az Orbán-kormányt, hogy 2010-es választási győzelme után a Horthy-korszakra jellemző rendszert épített vissza, amelyben a kormányoldalt választásokon nem lehet legyőzni. Szerinte a visszaépítés újabb eleme a főispáni státusz és a vármegye elnevezés visszahozása is. Magyarország nem előre megy, hanem hátra, szemben a Fidesz választási szlogenjével – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Horthy-korszak nem tartozik Magyarország legjobb hagyományaihoz, hiszen több százezer magyar – köztük tucatnyi későbbi Nobel-díjas – hagyta el az országot, mert nem tudtak az antidemokratikus, tekintélyelvű, urambátyám világban élni, ahol mindent átszőtt a korrupció.

Szerinte manapság is sokan hagyják el az országot, főként a tehetséges és szorgalmas emberek, és nemcsak a magasabb bérekért, hanem a kiszámítható életért, a megbecsülésért, a demokratikus viszonyokért. A kiművelt emberfők elvesztése pedig azt is jelenti, hogy a fejlett világhoz való felzárkózásunk esélye egyre kisebb – figyelmeztetett.

Úgy fogalmazott: ha van vármegye, akkor van vármegyeház is, és hogyha van vármegyeház, „akkor arra előbb vagy utóbb, de föl fog szállni a páva”.

Korábban írtuk

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszában leszögezte: Magyarország jogállam és demokrácia, ahol példátlan nemzetközi és hazai ellenőrzés mellett valósultak meg a választások. Az ellenzéknek azt üzente: jogilag legalábbis lehetséges Magyarországon a kormányváltás, ezért ne legyenek kishitűek, ne adják fel erre vonatkozó terveiket legalább hosszú távon.

A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak – idézte Kádár Jánost és úgy vélte: a dolgokat érdemes a nevükön nevezni, így a régi történeti intézményeket is a legegyszerűbb a nevükön hívni. „A főispán az legyen főispán, a vármegye pedig legyen a vármegye” – mondta. Szerinte az ellenzék ezeréves magyar történelmet tagad meg, hogyha ennek a megközelítésnek a jogosságát és a helyességét megkérdőjelezi.

Szerinte itt nem a Horthy-korszakról, hanem Szent Istvánról kell beszélni, hiszen a területi közigazgatásnak ez a rendszere 950 évig élt, és 70 év volt, amikor nem létezett.