Méltányos jövedelmet a gazdáknak
A jelentés célja, hogy a gazdák tisztességes módon részesüljenek az élelmiszer-ágazatban keletkező jövedelemből.
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő üdvözli az Európai Parlament plenáris ülése által elfogadott jelentést, amelynek célja a gazdák élelmiszerláncokkal szembeni kiszolgáltatottságának csökkentése és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés.
Az élelmiszer-kereskedem koncentrálódása következtében az élelmiszerláncok erőfölénybe kerültek a gazdákkal szemben, és ezt kihasználva kedvezőtlen feltételeket kényszerítenek a gazdákra. Az utóbbi években az élelmiszerek fogyasztói árának növekedése nem érvényesült a termelői árakban, mivel a többletjövedelmet kisajátították a kereskedelmi láncok.
„A jelentésben az Európai Parlament olyan javaslatokat fogalmaz meg az Európai Bizottság felé, amely az élelmiszerláncok erőfölényének visszaszorítását célozzák” – fogalmazott Glattfelder Béla. Hozzátette, hogy több módosító javaslatot nyújtott be a jelentéshez az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságában, amelyek a gazdák számára kedvezőtlen versenyjogi szabályok módosítására, a termelői csoportok támogatására és az árak kiszámíthatóbbá tételére irányultak. A termelői szervezetekkel kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy „az európai versenyszabályok módosítására azért van szükség, mert nem elfogadható, hogy a jelenlegi szabályok megtiltják a termelők multinacionális láncokkal szembeni összefogását”.
A néppárti politikus kiemelte azt a plenáris ülés által is elfogadott módosító indítványát, amely, a magyar gyakorlatnak megfelelően, európai szinten is megtiltaná a beszerzési ár alatti értékesítést. Hozzátette: ez a javaslat szerepel a legjelentősebb európai gazdaszervezet, a „COPA COGECA” programjában is.
A fideszes EP-képviselő európai szinten is követendő és sikeres példának nevezte a MAGOSZ által életre hívott szociális bolthálózatot. A gazdák összefogásán alapuló modell lényege, hogy a termék a bolthálózatba bekapcsolódott kisboltban kerül.