Bugár Csaba július 8-tól egyben az Igazgatóság jogkörét is gyakorolja. A tulajdonos az új vezetőtől az üzleti/stratégiai irányok meghatározását, költséghatékony működést vár el. Ennek egyik első lépése, hogy a Társaság menedzsmentje két szakemberrel bővült. Dr. Nagy Zoltán és Lovas Attila vezérigazgató-helyettesként támogatják a vállalat célkitűzéseinek megvalósítását.

A Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói hitelrendszer működtetésére és a hallgatói hitelek folyósítására létrehozott „non-profit” jellegű szervezet. A vállalat cégszerkezetében, szervezeti felépítésében jelenleg bekövetkezett változásokat a cég alaptevékenysége, a vállalat összlétszáma és struktúrája indokolta. A két vezérigazgató-helyetteshez tartozó területek közvetlenül támogatják a vezérigazgatóhoz rendelt Igazgatóságok munkáját (ezek stratégiai területek, marketing és kommunikáció, kontrolling). Lovas Attila az üzleti területet irányítja, míg dr. Nagy Zoltán a mindezt kiszolgáló jogi és IT feladatokat tartja kézben. Az új vezérigazgató-helyettesek komoly államigazgatási és üzleti/vállalati tapasztalattal rendelkeznek.


Bugár Csaba, vezérigazgató (1959. január 30.)

Üzemgazdász, közgazdász diplomát szerzett. Pályakezdőként a Magyar Hitel Bank Rt.-nél dolgozott 5 évig, majd a Portfolió Bank Rt., a Hitelgarancia Rt. és az ABN AMRO Bank Rt. következtek, amelyekben már vezetői pozíciókat töltött be. Irányította a Magyar Követeléskezelő Rt.-t, majd a BÁT Budapesti Árutőzsde Rt. vezérigazgatójaként aktívan részt vállalt a két budapesti tőzsde integrációs folyamatának megteremtésében. 2006 és 2010 között pénzügyi és befektetési szolgáltatásokkal, valamint ingatlanfejlesztéssel és hasznosítással foglalkozó cégeknél töltött be vezető tisztségeket. 2010. július 8-ától a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

Lovas Attila, üzleti vezérigazgató-helyettes (1965. augusztus 12.)

Villamos üzemmérnök végzettségű, majd befektetéselemzői diplomát és tőzsdei szakvizsgát szerzett. 1989–1994 között a Budapesti Elektromos Műveknél kezdte szakmai pályafutását. Ezt követően a Budapesti Árutőzsde osztályvezetőjeként, 1999-től ügyvezető igazgatóhelyetteseként, majd 2003-tól vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2006-tól a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, majd 2008-tól a Kereskedési Igazgatóság igazgatója volt. 2010. augusztus 16-tól a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese. Középfokú angol üzleti nyelvvizsgával rendelkezik.

Dr. Nagy Zoltán, jogi és IT vezérigazgató-helyettes (1957. augusztus 3.)

Jogi doktori diplomát a József Attila Tudományegyetemen szerzett, a jogi szakvizsgát 1983-ban tette le. 1981–1985 között bírósági fogalmazóként, majd a budapesti XX. és XXI. Kerületi Bíróságon bíróként dolgozott. 1985–1987 között beosztott bíró az Igazságügyi Minisztériumban, 1988-ban kormánytanácsos a Gazdaságpolitikai Kormánybizottság titkárságán. 1989–1992 között az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkésztő Főosztályán osztályvezető, majd az Igazságügyi és Kodifikációs Főosztály főosztályvezetője. 1992–2010 között a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél jogi igazgató, majd vezérigazgató-helyettes. 2010. október 16-tól a Diákhitel Zrt. vezérigazgató-helyettese. Jelenleg is tagja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Unió Garancia Szövetkezet Igazgatóságának.