17 új Mercedes áll forgalomban

A mostani járműbővítés az első lépés a győri tömegközlekedés megújításában. Néhány hónap alatt 39 új járművel erősítjük a győri tömegközlekedést.

Gepostet von Dr.Dézsi Csaba András am Dienstag, 7. Januar 2020
Hirdetés

A tavaly májusban beszerzett és a napokban forgalomba álló, alacsony padlós, kéttengelyes, városi közlekedésre kialakított autóbuszok összesen 26 ülő és 78 álló utast szállíthatnak. A kisgyermekesek, valamint a segítséggel élők utazását a második utasajtónál kihajtható rámpa, illetve a babakocsik és kerekesszék elhelyezésére alkalmas terület segíti.

Az autóbuszokba Euro-VI környezetvédelmi besorolású motort, automata sebességváltót és a lassítás közben keletkező mozgási energiát elektromos árammá átalakító egységet építettek.

Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese közölte: a vállalat három éven belül a teljes busz állományának 50-60 százalékát szeretné új járművekre cserélni az országban.

Fekete Dávid, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról tájékoztatott, hogy várhatóan fél éven belül további 22 új csuklósbusz is a megyeszékhelyre érkezik, amellyel a járműpark mintegy negyven százaléka fog megújulni.

Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő szerint a járműbővítés az első lépés a győri tömegközlekedés megújításának útján, és az új járművek minőségi ugrást jelentenek a szolgáltatásban.