Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Az államtitkár a fideszes Selmeczi Gabriella napirend előtti felszólalására reagálva elmondta: július 1-je óta már több mint 100 ezer fiatalnak tudtak segíteni a babaváró támogatással, amely egy kamatmentes, gyermekvállalás esetén akár vissza nem fizetendő, 10 millió forintos, szabadfelhasználású kölcsön.

Bejelentette azt is, átlépte a 20 ezret a nagycsaládos autóvásárlási támogatást igénylők száma. Ez ismét egy százezres közösség, ha úgy számoljuk, hogy ezekben a családokban legalább három gyermek van.

Novák Katalin hangsúlyozta: az eredmények a demográfiai adatokban is tükröződnek, hiszen augusztusban közel 40 éves csúcson volt a házasságkötések száma.

Az államtitkár kitért arra: a kormány a diabétesszel élő gyermekek és családjaik számára is kedvező lépésekről döntött, így indokolt esetben az 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelők is részesülhetnek majd a gyermekek otthongondozási díjában, illetve ápolási díjban. Emellett – folytatta – a diabétesszel kapcsolatos egészségügyi eszközök támogatását megemelték, illetve beemelték a támogatotti körbe. Hozzátette: a szöveti cukor mérésére alkalmas glükózmonitorról és az inzulinpumpáról van szó, amelyek a legkorszerűbb ellátást biztosítják a gyermekek számára.

Ugyanakkor jelezte, számos feladat van még ezen a téren: azt szeretnék elérni, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek úgy tudjanak részt venni a köznevelésben már óvodás, általános iskolás korban, hogy semmi hátrány nem éri őket, és a közétkeztetésben is teljes körűen részt tudnak venni.

Az államtitkár még két törvénymódosítás, a diplomás gyed kibővítése és a nagyszülői gyed bevezetése ügyében is a képviselők támogatását kérte. Mint mondta, a diplomás gyed esetében lehetővé tennék az ismételt igénylést, ha valaki újra gyermeket vállal,a nagyszülői gyed esetében pedig a Munka Törvénykönyvének módosítását kezdeményezik, annak érdekében, hogy a nagyszülők ugyanazokat a munkahelyi garanciákat kapják meg, mint az édesanya és az édesapa.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) napirend előtti felszólalásában a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányok „családokat sújtó” intézkedéseit vette számba, és felsorolta a 2010 után tett családbarát intézkedéseket.