Toroczkai László úgy fogalmazott: egészen elképesztő és a valóságon túli, hogy egyetlenegy minisztérium elnevezésében sem szerepelnek olyan létfontosságú szavak, ügyek, mint a család-, az oktatás- vagy az egészségügy.

Hirdetés

Hozzátette, a világon Magyarországon kívül egyetlen államban, „a madárürülékéről híres Nauruban” tartozik a belügyminisztérium alá az egészségügy, és ennek hatása meg is látszik a csendes-óceáni szigetország lakosságának állapotán; ez egykor a világ egyik legegészségesebbje volt, most pedig az emberek kétötöde cukorbetegséggel küzd.

Toroczkai László szerint „az abszurditáson is túlmegy”, hogy az új kabinetben az a Rogán Antal felügyeli a polgári titkosszolgálatokat, akinek „szerepét még tisztázni kellene a végrehajtó-maffia ügyében”, hiszen kabinetfőnöke neve felmerült az eljárás során.
A Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője azt vélelmezte: azért szerette volna megkapni Rogán Antal ezt a feladatot, hogy a jövőben ne kerüljön idő előtt a hatóságokhoz vagy „az ellenérdekelt sajtóhoz” ilyen lehallgatási jegyzőkönyv.

Korábban írtuk