Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

A Mi Hazánk szerint ugyanis a mentelmi jog ellentétes a törvény előtti egyenlőség elvével és csupán arra jó, hogy kiskaput jelentsen a politikusbűnözők számára – közölte Novák Előd.

Közölte, a Mi Hazánk először társadalmi vitát kezdeményez a mentelmi jog eltörléséről, illetve a következő időszakban javasolni fogják az Országgyűlésben az alaptörvény módosítását.

Úgy vélekedett, álságos az az érv, hogy a mentelmi jog fenntartása szükséges a hatékony képviselői munka végzéséhez.

Felidézte, hogy őt magát is számos alkalommal perelték be, jelentették fel, állították elő, ám bíróság előtt védte meg az igazát. 2006 október 23. után például öt különböző ügyben állapította meg a bíróság, hogy jogszerűtlenül állították elő – mondta Novák Előd.