Hirdetés

Az önkormányzati választásokon vereséget szenvedő tatai ellenzéki összefogás (Momentum–DK–Jobbik–LMP) a közvélemény hiszterizálásában találta meg a szavazatszerző potenciált. Egy tervezett szállodaberuházás kapcsán álhírek, hazugságok terjesztésétől sem riadva vissza próbálnak Tata és az Öreg-tó megmentőjeként tetszelegni. A Hell Energy csoporthoz tartozó Avalon Center Kft. május végén jelentette be, hogy következő szállodáját Tata városában, az Öreg-tó partján építené fel. A cég szerint Tata különleges történelmi múltjával, nagy esztétikai és környezeti értékeivel, egyedülálló természeti adottságaival méltó helyszíne egy jelentős hozzáadott értékű beruházásnak. A várhatóan ötcsillagos besorolású Avalon Lake Tata hotel százhúsz szobás, stílusában a hely több évszázados építészeti örökségéhez illeszkedő, a természetes és épített környezeti adottságokat maximálisan figyelembe vevő fejlesztés lesz.

Az építkezés területen található az egykori lovarda omladozó, romos, összefirkált épülete. A projekt részeként ezt úgy újítanák fel, hogy mind külső, mind belső jellegét megőrizné, azaz eredeti formájában maradna meg, megnyílva a tóra egy terasszal. Ez nemcsak a hotel vendégei, hanem mindenki által látogatható étteremként funkcionálna majd. A szálloda klasszicista stílusa az istállóéhoz igazodik. A beruházáshoz kapcsolódóan az Avalon Center vállalja a Kastély tér melletti játszótér teljes megújítását, kibővítését modern és biztonságos játék­elemek elhelyezésével, valamint az istálló melletti szabad strand felújítását, modernizálását és az egykor népszerű Öreg-tó körüli erdei tornapálya megújítását is. De hiába minden, a baloldalnak mindez nem tetszik.

Hisztériakeltés

A huszonötmilliárd forint értékű turisztikai magánberuházás számos előnyt jelentene a városnak, a helyi ellenzéki képviselők mégis kezdettől fogva szembehelyezkednek vele. Ellentétesnek tartják a város érdekeivel a „fák fölé magasodó” szálloda épületét. Dr. Popovics Judit, az ellenzéki összefogás tatai polgármesterjelöltje szerint az Öreg-tavat és környezetét „egy 19 méter magas, ötszintes luxusszálló a fák kivágásával” tenné tönkre. A Momentum politikusa hozzátette, a beígért új munkahelyek létrehozását sem tartja pozitívumnak, mert „a jelenlegi turizmusból élő, vendéglátóipari egységek most is munkaerőhiánnyal küzdenek”. Az ellenzéki képviselők a szállodaépítés ellen petíciót indítottak az interneten. Jelenleg hatezren írtak alá egy olyan szöveget, amely hemzseg a valótlanságoktól. Például a szálloda épületéről azt állítják a tiltakozók, hogy „egybefüggő monstrumot eredményezne az Eötvös József Gimnázium épülettömbjével”.

Korábban írtuk

A hisztériakeltő kampány hozadékaként az országos ellenzéki sajtóorgánumokban olyan hazugságok láttak napvilágot a beruházásról, amelynek semmi közük nincs a valódi tervekhez. Az interneten petíció indult annak érdekében is, hogy az Öreg-tó teljes hosszában maradjon körbesétálható. A tiltakozás azonban teljesen okafogyott, hiszen a cégcsoport hónapok óta hangsúlyozza: az Öreg-tó partján futó sétányt nem zárják le. A beruházás kapcsán ez soha fel sem merült, már csak azért sem, mert az a rész az önkormányzat tulajdona, nem tartozik a projekt számára kijelölt magánterülethez.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
A leendő hotel helye. A régi istállóból étterem lenne

Ezzel szemben a tények

Tóth Eszter Anna, a beruházó cég marketingigazgatója a tatai önkormányzati lapnak beszélt afölötti megdöbbenéséről, „milyen légből kapott állításokkal árasztotta el a közvéleményt egy szűk csoport”. A hotel nem magasodna a fák fölé, hanem tájba illeszkedő épület lenne. Átlagmagassága nem 19, hanem csak hét méter, és a legmagasabb pontja sem éri el a gimnázium talapzatának szintjét. A fákat sem takarná ki, mert a telekhatáron lévő fasort az építkezés nem érinti, a telken belüli fák és bokrok pedig olyan becsben vannak tartva, hogy az építész ezek köré rajzolta a terveket, aminek köszönhetően az épület kifli alakot kapott, így egyetlen fát sem kell kivágni. A hotel nem öt-, hanem háromszintes lesz, és a parkoló sem veszi el a tó körüli teret, hiszen a beruházó a sokkal költségesebb mélygarázs kivitelezését is vállalta, hogy az épület valóban a tájba illeszkedjen.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Pantl Péter

Miközben a tatai ellenzék négy önkormányzati képviselője a beruházás kapcsán ökológiai katasztrófát vizionál, Pantl Péter, a Hell Energy cégcsoport kommunikációs igazgatója a május végén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egyetlen fát sem terveznek kivágni, és amennyiben felmerülne bokrok vagy cserjék ritkítása, helyettük fákat fognak ültetni. Elmondta, az Avalon brandje a környezettudatosság, beruházásaik során maximális figyelmet fordítanak a természetes környezet megőrzésére. Minden esetben küldetésüknek tekintik, hogy a környezettel harmonizáló, annak szerves részét képező, értéket képviselő projekt valósuljon meg.

A cég munkatársai még március elején bemutatták a tatai polgármesteri hivatalban a képviselő-testület és a bizottsági tagok előtt a szálloda egyik lehetséges koncepcióját. Csikós Mihály, az épület tervezője ekkor elmondta, Tatán is egy olyan egyedi és kiemelkedő minőségű beruházás megvalósítása a cél, mint a miskolctapolcai Avalon Park esetében. A koncepcióterv készítésekor a az építészeti, műemlék- és környezetvédelmi, vízrendszeri és madártani szempontokat mind figyelembe vették, az Öreg-tó kapcsán pedig súlyozottan kezelik ezeket. A cégcsoport azért Csikós Mihályt bízta meg az építészi munkával, mert van tapasztalata történelmi városszövetben való építkezésben, ugyanis ő tervezte a miskolctapolcai Avalon Parkot és az Andrássy Rezidenciát, a több mint ötszáz éves Andrássy Kúriához illesztett modern szálloda-wellness komplexumot.

Az ismertetett tervekből már ekkor kiderült, hogy az épület a gimnázium alatt helyezkedik el, nem takarja ki a látképét, az ellenzéki képviselők azonban mind a mai napig azzal hergelik a tataiakat, hogy a szálloda épülete elveszi a gimnázium elől a kilátást.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Michl József

Tata ellen mindent

A sajtótájékoztatón Michl József, Tata fideszes polgármestere az ellenzéki pártok hazugságkampányáról is kifejtette a véleményét.

– Az ellenzéki összefogás, amely az őszi önkormányzati választásokon azzal a jelszóval kampányolt, hogy Tatáért tenni kell, most minden megmozdulásával azt bizonyítja, hogyan kell Tata ellen tenni. A beruházás kapcsán sokakat átvernek, és olyan hecckampányt indítottak el, amely nemhogy Tatához, de még hozzájuk sem méltó – mondta a polgármester.

Michl József a Demokratának elmondta, a cégcsoport egy harminc éve gazdátlanul álló területen építene szállodát, amely hatalmas lendületet adna a városnak. Az önkormányzat évi százmillió forint adóbevétellel gazdagodna, és több mint száz új munkahely jönne létre a vendéglátói szférában, amely a külföldre vándorolt munkaerő miatt nehézségekkel küzd. Az ideérkező vendégek igénybe vennék a város egyéb szolgáltatásait, megtekintenék turisztikai látványosságait, pénzt költenének Tatán.

A tó keleti és északkeleti oldala a Kálvária-dombbal már megújult, illetve folyik a piarista rendház belső renoválása, az Esterházy-kastély és a Szent Kereszt-plébániatemplom felújítása. Megtudtuk, az önkormányzat szigorú feltételeket támasztott a beruházóval szemben.

– Az épületnek szervesen illeszkednie kell a tájba, nem takarhatja el a dombtetőn álló gimnázium épületét, amelynek ablakaiból több kilométerre lehet ellátni. Fontos, hogy az összes tanulmányt és szakhatósági véleményt saját költségükön szerezzék be, valamint a szálloda úgy legyen megközelíthető, hogy a város megszokott közlekedési rendjét ne borítsa fel – sorolja a polgármester a település feltételeit.

Kérdésünkre, hogy a tervezett szállóval kapcsolatban melyik ellenvéleményt tartja a leginkább félrevezetőnek, úgy válaszolt, azt, hogy előre eldöntött tényként kezelik a beruházást, holott még csak az előkészítő szakaszban tart.

– Rengeteg hazugság látott napvilágot. Hamis fotómontázsokkal akarják meg­győzni a tataiakat, hogy a hotel eltakarja majd a gimnázium épületét, és hogy az építkezés csak természetrombolással valósítható meg. A városunk egyik gyöngyszemeként számon tartott Ökoturisztikai Központ épülete is bizonyítja, hogy lehet az Öreg-tó partjára természetbe illően, környezettudatosan építkezni – mondja a polgármester. Szerinte a tiltakozók kizárólag pártpolitikai alapon utasítják el a beruházást, a fővárosi pártközpontjaikból kapott utasítások alapján cselekednek.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hogy az ellenzéki képviselőket mennyire nem érdeklik a tények, azt jól mutatja dr. Popovics Ildikó közösségi oldalán közzétett legújabb bejegyzése, amelyben továbbra is ötszintes szállodáról és az „Eszterházy-örökség szétveréséről” (helyesen: Esterházy – a szerző) beszél. Az ellenzéki képviselők még februárban helyi népszavazást kezdeményeztek, azonban a veszélyhelyzet keresztülhúzta számításaikat, és az ügyben egyelőre még demonstrációt sem tudtak tartani. Bár a beruházó cég nem kíván pártpolitikai csatákban részt venni, Tóth Eszter Anna megjegyezte, érthetetlen számukra egyesek ellenérzése, és bíznak benne, hogy csak egy szűk kör hangulatkeltéséről van szó.