Fotó: shutterstock.com (illusztráció
Hirdetés

A mintegy 160 ezer jogosult elsősorban az életmentésből, a gyógyításból, a logisztikából, az irányításból vette ki elismerésre méltóan a részét, mégis, Kásler Miklós miniszter bejelentését követően a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, majd pedig a Magyar Orvosi Kamara is közleményt adott ki. 

Hankó Zoltán a gyógyszerészek nevében tette szóvá, hogy a közforgalmú gyógyszertárak dolgozói nem részesülnek az egyszeri juttatásból, hiszen „valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt”. Az intézkedés egyébként közel 12 ezer dolgozót érintett volna.

A Kincses Gyula vezette orvoskamara – a kibicnek semmi sem drága elv alapján – azonnal amolyan balkézről igyekezett a gyógyszerészek mellé állni, és saját politikai érdekei szerint velük együtt követelni az „egészségügyi dolgozók egyenlőségét”. Még később, pontosan vasárnap délután már a gyógytornászok és a szociális szférában dolgozók is csalódva vették tudomásul, hogy ők is lemaradtak. 

Korábban írtuk

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata

Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét sikerült vasárnap késő délután telefonon elérni: 

– A gyógyszerészek valóban szerepeltek a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, ugyanis az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi. A gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna – mondta honlapunknak Kásler Miklós. – Horváth Ildikó államtitkár asszony azért nem tudott válaszolni a kérdésükre, mert arról már a kormányülés döntött. A gyógytornászok és az idősotthoni dolgozók, illetve a házi segítségnyújtók azért maradtak ki, mert a munkáltatójuk, egyben fenntartójuk is az illetékes egyház, a vállalkozó, az egyesület, vagy éppen az önkormányzat. Sajnos így nem tartoznak bele abba a körbe, amely kifejezetten az egészségügyi dolgozókat öleli fel, noha az ő munkájuk is a járvány idején kifejezetten veszélyes, hála és köszönet illeti őket – fogalmazott a demokrata.hu-nak az emberi erőforrások minisztere.


Ha ennyire kitágított körben számíthatnának juttatásokra, akkor például a gyógyszerész után kérhetne az élelmiszerbolti eladó is, bár nem gyógyszert, hanem tejfölt vesz le a polcról és adja át azt a vevőnek, vagy a postások, a köztisztasági dolgozók, a taxisok, és ki tudja, ki mindenki még. A köszönet és a hála – legalábbis anyagi – elismerésének szigorú határokat kell szabni. Ettől lesz igazán értékes és megérdemelt az a juttatás.

Franka Tibor