Hirdetés

A szerb oldalon több száz migráns gyűlt össze és indult el, hogy átjusson a magyar határon. A migránsokat a közösségi médiában zárt csoportokban szervezik hetek óta – mondta Muci Attila tudósító.

Hozzátette: humanitárius szervezetek, így például az Orvosok Határok Nélkül takarókat, sátrakat osztogat a migránsoknak a térségben.

Szünetel az átléptetés a tompai közúti határátkelőhelyen csütörtök délután négy órától – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Azt írták, az intézkedés oka, hogy a szerb oldalon az átkelőhely közelében tartózkodó nagy létszámú migránscsoport miatt nem biztosítható a zavartalan átkelés.
A rendőrség azt kéri az utazóktól, hogy a hosszabb várakozás elkerüléséért válasszon másik átkelőhelyet. (MTI)

Arra a kérdésre, hogy békés-e az egyedülálló férfiakból álló menet, az M1 munkatársa úgy reagált: „mindegyik így indul, aztán látjuk, hová fajul”.

Az M1 egy másik, szintén a szerbiai helyszínről, Kelebiából jelentkező tudósítója, Malya Lilla az élő adásban arról beszélt: gyerekek is vannak a migránsok között, „természetesen ők mennek a menet elején”.

A Szerbiában Magyarország felé indult migránsmenet célja, hogy az európai sajtóba és a világsajtóba minél „drámaibb” képek kerüljenek be arról, Magyarország milyen „keményen, kegyetlenül” lép fel a menedékkérőkkel szemben – jelentette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtök délután.
Tóth Norbert elmondta: Magyarország úgy döntött, hogy ezen a határszakaszon legyen egy műszaki határ, egy kerítés. Vannak tranzitzónák, ahol a lehetőség van menedékkérelmet benyújtani.
A jogász kiemelte: a jogszabályok elég egyértelműek. Magyarország csak úgy engedhetné be ezeket az embereket, ha saját jogszabályait, valamint uniós jogszabályokat sértene. Egy schengeni külső határról van szó, így a schengeni szabályokat be kell tartani – közölte.
A nemzetközi jogász szerint a menetnek kommunikációs, pr célja van.
Az M1 tudósítója korábban kitért arra, az elmúlt hónapokban megfigyelhető volt, hogy leginkább fiatal férfiak érkeztek a szerbiai határhoz, most viszont gyerekek és nők is csatlakoztak a felvonuláshoz.

(MTI)

A migránsok azt mondják, ez egy békés demonstráció. A határátkelőnél csendesen összegyűlve szeretnék elérni, hogy eljuthassanak Nyugat-Európába – hangzott el a műsorban.

Az M1 tudósításában a helyszínen az egyik migráns arról beszélt: nem akarnak Magyarországon vagy Romániában maradni, Nyugat-Európába szeretnének eljutni.

A tévéközvetítésben az volt látható, ahogy a migránsok csomagokkal, batyukkal kisebb csoportokban gyalogolnak.

Fotó: MTI/Molnár Edvárd

A tudósító kitért arra is: az elmúlt hónapokban megfigyelhető volt, hogy leginkább fiatal férfiak érkeztek a szerbiai határhoz, most viszont gyerekek és nők is csatlakoztak a felvonuláshoz. A tudósító azt mondta: a béke jeleként egy gyermeket mutattak fel.

A határ magyar oldalán felsorakoztak a magyar rendőrök. Egy nő németül próbál tárgyalni a rendőrök képviselőjével – mondta a tudósító.

A menet indulásakor Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán arról számolt be, hogy „bevándorlók indultak szervezett csoportban Szerbia felől Magyarország irányába”.

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán arról beszélt: ezeket a migránskonvojokat szervezik, ez provokáció, tesztelik a magyar határt, hogy hol lehet áttörni.

A magyar határőrök figyelik az eseményeket – tette hozzá.

Nem könnyű a helyzet – fogalmazott a kormánypárti politikus.


Takarókat és hálózsákokat készítettek elő csütörtökön sötétedés után azok a migránsok, akik néhány órával korábban érkeztek a szerb-magyar határra Kelebiához, az éjszakát is a határkerítés mellett szándékoznak tölteni – értesült az MTI tudósítója a helyszínről.

Fotó: MTI/Molnár Edvárd

A szabadkai Pannon RTV beszámolói szerint a migránsok egész nap készülődtek a határ irányába, a korábban a magyar-szerb-román hármas határ közelében, a Rábé-Kübekháza határátkelőnél tartózkodók is elindultak a kelebiai-tompai határátkelő felé, ami alátámasztja a feltételezéseket, miszerint szervezett megmozdulásról van szó.

A Kelebia felé tartók az újságíróknak elmondták, azért mennek arra, mert úgy hallották, Magyarország megnyitotta a bevándorlók előtt azt a határt. Az álhírek gyors terjedését bizonyítja, hogy a belgrádi autóbuszpályaudvaron szerda este óta – két napra előre – minden jegy elkelt a Szabadkára tartó buszokra, a szabadkai állomásra pedig folyamatosan érkeznek a migránsokkal teli buszok az ország minden részéről.