Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője felháborítónak nevezte, hogy a Párbeszéd soraiban ülő Burány Sándor nyíltan viccelődött egy parlamenti bizottságon a nők elleni erőszakról.

Burány Sándor Czunyiné Bertalan Judit szerint arról beszélt: „felmerül benne, hogy az elmúlt hetekben a közvéleményt borzoló zaklatási ügyek, azok nem is zaklatásnak minősíthetők, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek”.

A fideszes politikus azt is felháborítónak nevezte, hogy az ülésen a Burány Sándor mellett ülő szocialista Bangóné Borbély Ildikó „mindezeken jókat nevetett”.

Hozzátette: Szabó Tímea az elmúlt években „nagy nővédőnek mutatta magát”, most mégis mindezeket szó nélkül hagyja. Pedig Szabó Tímea korábban több alkalommal éppen a nők elleni szexuális zaklatás ügyében emelte fel a szavát, „mindig rendkívül harcias, harsány és hangos volt”, de a mostani zaklatási ügyekben hallgat, és más ellenzéki frakcióban is nagy a csend – mondta Czunyiné Bertalan Judit.

A fideszes politikus kérdésre válaszolva azt mondta: Bán Teodórának a Szabad Tér Színház vezetésére benyújtott pályázata érvénytelenítésekor Budapest ellenzéki vezetése kettős mércét alkalmazott.

Czunyiné Bertalan Judit „bosszúhadjáratnak” nevezte azt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester menesztette a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Főtáv vezetőjét, és további elbocsátásokra is lehet számítani, pedig korábban azt ígérte, fél évig együtt fog dolgozni a fővárosi cégek vezetőivel. Hozzátette: Karácsony Gergely „szavahihetetlen ebben a kérdésben is”.

Szintén kérdésre Kovács Zoltán Twitter-üzeneteiről azt mondta: az államtitkárt is megilleti a szólásszabadsághoz való jog.