Milliókkal búcsúztak a Hócipőtől
Egyik utolsó intézkedéseként Hiller István távozó oktatási és kulturális miniszter sok millió forintos támogatást ítélt oda több balliberális médiumnak áprilisban. A Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatokból kiderül: a Farkasházy Tivadar nevéhez köthető lap, a Hócipő ötmillió forintot kaphat a miniszteri keretből hat lapszám megjelentetésére.
Az ATV-nek húszmillió forintot fizetnek a Reggeli jam című műsor kulturális blokkjának megvalósítására, különös tekintettel a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa rendezvényeinek bemutatására. Egy másik, MSZP közeli sajtótermék, a Mozgó Világ sem maradt ki az utolsó pénzszórásból: a kulturálisnak mondott folyóirat hétmillió forintot kap idei lapszámainak megjelentetésére.
Az ugyancsak balliberális kötődésű Pallas Páholy 3,5 millió forinthoz jutott Hiller István miniszteri keretéből. Ebből az összegből fedezik a Halhatatlanok Társulata örökös tagjai lábnyomatainak elhelyezését a budapesti Nagymező utcában, a „Pesti Broadwayn” – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
(hirtv.hu)