– A sajóbábonyi összecsapás után ön azt nyilatkozta, valós veszély a polgárháború. Tényleg ilyen éles a helyzet?

– Messziről nézve helyi csetepaténak tűnhet, ami Sajóbábonyban történt. Én azonban nem tudom különválasztani Sajóbábonyt, Olaszliszkát, Marian Cozma veszprémi lemészárlását, a cigánygyilkosságokat és még számos olyan brutális esetet, amelyek kevésbé kaptak sajtónyilvánosságot. Ezek egy egyre fokozódó etnikai szembenállás tünetei. A hamu alatt izzik a parázs, ezért azonnal cselekedni kell, hiszen már most is késésben vagyunk. De nem csupán Miskolcról vagy Borsodról van egyébként szó, ugyanígy említhetjük Nógrádot, Szabolcsot, Békést, Baranyát és számos települést más vidékekről is. Országos problémáról van szó, amely részben szociális, részben viszont etnikai ellentétekben gyökerezik. Egyik oldalon ott a nyomorban élő cigány ember, akinek sír a gyermeke, mert éhes, s aki ezért bármi áron előteremti a betevőt. A másik oldalon viszont ott van az öreg néni, akit kirabolnak; ott van az az idős ember, akinek élete munkáját pusztítják el; ott van a miskolci polgár, akinek tizenhatodszor rabolják ki a hétvégi házát. Őket is látnunk kell. Nekik elegük van, ezért lassan megjelenik a gyűlölet. A nyomor és a kiszolgáltatottság jó táptalaja a polgárháborús feszültségnek.

– Nyilatkozatában azt követelte, hogy az Országgyűlés rendkívüli sürgősséggel tűzze napirendre a cigánykérdést. Van-e foganatja e felszólításnak?

– Munkatársaim lázasan dolgoznak azon, hogy milyen formában tudjuk e témát a T. Ház elé vinni. A magam részéről azt kérem minden felelős politikustól, hogy mindenki vegyen egy nagy levegőt, és keressünk együtt megoldást erre a tarthatatlan állapotra. Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg feloldhatatlannak tűnik a politikai szekértáborok szembenállása, de tudomásul kell vennünk, hogy a magyarság sorskérdéséről van szó, s a felelősség mindannyiunké.

– Ennek aránya azonban nem egyforma, hiszen értelemszerűen a kormánypártoknak van módjuk cselekedni. Szocialista képviselőként miben látja annak okát, hogy az elmúlt hét évben cigányügyben nem történt előrelépés?

– Kétségtelenül a mindenkori kormányzatnak, így nekem magamnak is megvan a felelősségünk abban, hogy a rendszerváltozás óta nem történtek olyan konkrét lépések, amelyek a probléma átfogó kezelésére irányultak volna. A rendelkezésre álló adatok, melyek a törvényi szabályozás miatt pontatlanok és hiányosak, egyre riasztóbbak: a cigány populáció lélekszáma nő, s ezzel a feszültség is egyre erősebb. Itt-ott sor került felületi kezelésekre, vagy annak tűnő cselekedetekre, de összességében az a helyzet, hogy van itt egy nagy létszámú etnikai kisebbség, amelyik máig nem tudott betagozódni a társadalomba.

– A választási időszakban egyes pártok igyekeznek megszerezni maguknak a cigányok szavazatait. Ezen áldatlan helyzet és a merev politikai szembenállás ismertében van rá esély, hogy ez az Országgyűlés kampánymentesen szembenézzen a robbanással fenyegető cigánykérdéssel?

– A baj már rég sokkal nagyobb annál, hogysem bárki a cigányok voksai megszerzésének módján törje a fején. Mindannyiunk bőrére megy a játék. Magyarország ma olyan kihívással áll szemben, amilyennel már volt dolgunk történelmünk során – a kunok, a jászok és más népcsoportok betagolására gondolok –, de a cigányság esetében látványos kudarcot vallottunk. Az egyértelmű, hogy a segélyekre és egyéb juttatásokra épülő politika teljes egészében csődöt mondott. Ez az út tovább nem járható.

– A politikai közbeszédben azonban, legalábbis úgymond szalonképes körökben nem illő erről nyíltan beszélni, hacsak nem akarja kockáztatni valaki a rasszizmus vádját…

– Sajóbábony bebizonyította, hogy akár a címkézést is vállalni kell a megnyugtató megoldás érdekében. Akik ilyesféle jelzőkkel dobálóznak, azok egyszerűen megkerülik a problémát. Én a megoldást keresem, polgármesterként az a kötelességem, hogy Miskolc jövőjét biztosítsam a következő évtizedekre. A borsodiak tapasztalták meg leginkább a rendszerváltozás árnyoldalait, hiszen összeomlott a gyáripar, megszűntek a téeszek, nincs munkalehetőség. Sokan ezért a törvénytelenség útjára lépnek, ami viszont beláthatatlan következményekhez vezet. Ezért történt Sajóbábonyban, ami történt. A rendőrség ott meg tudta akadályozni az összecsapást, de mi van, ha máskor máshol nem tudja majd? Ez a valóság, ezzel foglalkozni kell. Ehhez képest lényegtelen, ki milyen stigmákat süt rá az emberre.

– Polgármesterként milyen eszközei vannak a feszültség oldására?

– Miskolcon nyolcvan-száz rendőri státus betöltetlen. Ez alapvetően meghatározza a közállapotokat. Ha valóban állandó készenléti századot telepítenek Miskolcra, amint tervezi a kormány, annak örülni fogok, de ez csak a minimum. Az emberek joggal kérik, követelik, hogy legyen sokkal több látható rendőr az utcákon. A hely megvan Miskolcon, a gond a finanszírozás, de azt hiszem, ez is közismert jelenség szerte az országban. Ezzel együtt lépéseket tettünk a közbiztonság erősítése érdekében. A polgárőrség támogatása mellett létrehoztuk Miskolc Avas városrészében a városőrséget, és településőrséget is működtetünk.

– Mi a különbség az utóbbi két testület között?

– A településőrség állami forrásból működik, tagjai döntően helyi polgárok. A városőrséget hirtelenjében kellett felállítanunk konkrétan az avasi helyzet miatt, így ezt teljes egészében a város finanszírozza. Tagjai nem vezényelhetők el, mert a városvezetés rendelkezik felettük, és ami a legfontosabb, a nap 24 órájában az utcán vannak. A visszajelzések és a bűnügyi statisztikák igazolták, hogy helyesen döntöttünk, amikor létrehoztuk a városőrséget. Ez azonban tűzoltás. Hosszabb távon létre kellene hozni az önkormányzati rendőrséget. Ez az Egyesült Államokban és más országokban is kiválóan működik. Egyre nyilvánvalóbb, hogy helyismerettel rendelkező, az emberekkel közvetlen kapcsolatban lévő rendfenntartó erőre van szükség. Ha a miskolci rendőröket elvezénylik máshová, márpedig ez előfordul, a város gyakorlatilag védtelenné válik.

– Amikor Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány arról beszélt, hogy a városban adott időszakban a közterületi rablásokat cigányok követték el, helyben minden politikai erő kiállt mellette, még rokonszenvtüntetésre is sor került, melyen jobb- és baloldali érzelmű miskolciak egyaránt megjelentek. Az MSZP országos vezetése azonban először rutinból elítélte az említett kijelentést, ön azonban megvédte a miskolci főrendőrt. Nem vonták ezért kérdőre?

– Én polgármesterként a magam útját járom, elsősorban a miskolci választópolgároknak tartozom felelősséggel. Valaha futballoztam, ezért ismerem azt az érzést, amikor a csapatot győzelemre kell vinni, gondoljon bárki bármit. Akkor feltétlenül ki kellett állni a kapitány úr mellett, aki kiválóan végzi a munkáját. Hogy az a megfogalmazás formailag helyes volt-e, vagy sem, arról persze lehet vitatkozni, de ha ez az ország nem néz szembe a tényekkel, ha csak azzal foglalkozunk, hogy ki hogyan fogalmazott meg valamit, nem pedig a kijelentés mögött álló nagyon is létező problémával, akkor megint csak parttalan értelmezési viták lesznek cselekvés helyett. Ami a Magyar Szocialista Párton belüli véleményeket illeti, azok vegyesek, az határozza meg őket, hogy ki mennyire jártas e kérdésben. Nagy örömömre Bajnai Gordon miniszterelnök úr megértette, hogy a közbiztonságon nem lehet takarékoskodni, pénzt kell rá fordítani. Létrejött a településőrség-program, és a térfigyelő kamerák telepítésére fordítandó pénz is megjelent a költségvetésben.

– Lát arra esélyt, hogy legalább ebben az ügyben új fejezet kezdődhessen a magyar politikai életben?

– Államférfiúi gondolkodásra van szükség ehhez. Akárki kormányozza Magyarországot ma, vagy jövő áprilistól, ez jelenleg a legégetőbb sorskérdés. Nem kéne megvárni, amíg itt is, ott is, és végül a fővárosban is fellobbannak a lángok. Tény, hogy az emberek torkig vannak, elegük van a szavakból, tetteket akarnak látni. Rendfenntartást egyrészt, a megélhetés biztosítását másrészt. Az országos politika, akár tetszik, akár nem, rákényszerül arra, hogy ebben a kérdésben együttműködjön a hosszú távú megoldás kidolgozásában. Vannak tanulmányozásra érdemes külföldi példák, például New York egykori polgármestere, Rudolph Giuliani programja, a zéró tolerancia. Ez a blicceléstől a graffitizésen és a közlekedési szabályok áthágásán keresztül a legsúlyosabb bűncselekményekig mindenre és mindenkire vonatkozott, eredményeként pedig töredékére csökkent a bűncselekmények száma. A demokrácia és a szigor nem zárja ki egymást. Idehaza is vannak kísérletek, mintegy hatszáz polgármesteri előterjesztés született már ez ügyben, vagyis a kiutat kereső folyamat elindult. A településvezetők a kistérségek által szoros napi kapcsolatban vannak, egyre terjed ez a fajta közös gondolkodás, még ha ez nem is látszik felülnézetből. Persze sokan óvatosak, mert félnek, hogy rájuk sütik a rasszizmus bélyegét. Ezért előfordul, hogy nagyon jó ötletek nem kerülnek nyilvánosságra, csak a helyi közvélemény értesül róluk. Persze nem biztos, hogy minden ötlet gyakorlatba ültethető, de az egészen biztosan nem megoldás, hogy a javaslatokat megfogalmazó elöljárókat időnként méltatlan minősítések érik. Régóta mondom, hogy nem távoli irodákból kell véleményt mondani, hanem Budapest határán kívül, terepmunkát végezve, tájékozódva célszerű megismerni, hogy egyes helyi kezdeményezéseknek, melyeket a fővárosban esetleg egyesek nem értenek, mi volt a kiváltó oka, miként működik a gyakorlatban, és hogyan vélekednek róla a helyiek. Tévúton jár, aki valamiféle általános elvekből akar mindent levezetni. Kérdésére visszatérve, Miskolcon számos gondunk ellenére sok mindenre büszkék vagyunk, ezek közül az egyik az, hogy több nagy horderejű ügyben sikerült együttműködést kialakítani, mivel a szereplők úgy vélték, hogy nem a világnézeti meggyőződés vagy a pártjelvény számít ezen ügyekben, hanem Miskolc érdeke. Ha ebből indulok ki, akkor van esély a szekértáborokon átívelő közös cselekvésre. Persze szükség van az ilyen példákat megtámogató országos hátszélre.

Ágoston Balázs


KÁLI SÁNDOR

1951-ben született Budapesten.

1969-ben érettségizett a miskolci Bláthy Ottó Villamosenergia-ipari Technikumban.

1974-ben a Drezdai Műszaki Egyetemen villamosmérnöki, 1984-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen gépipari gazdasági mérnöki diplomát szerzett.

1972-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkás Pártba, 1990-ben a Magyar Szocialista Pártba, 2000-től az MSZP miskolci elnöke.

1994-től a miskolci közgyűlés tagja, 2002-től országgyűlési képviselő, ugyanazon év őszétől polgármester. Az Országgyűlésben jelenleg az Európai Ügyek Bizottságának tagja.

Nős, két gyermeke van.