Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
Hirdetés

Müller Cecília kiemelte: az intézkedések nagyrészt a sérülékeny csoportok, az idősek védelmét, a járvány terjedésének megfékezését, de az egész lakosság védelmét szolgálják.

A kihirdetett új intézkedések és a már korábban hozottak a folyamatosságot szolgálják, mindaddig amíg az Országgyűlés újabb döntése meg nem születik. Az intézkedésekhez továbbra is kéri a rendvédelmi erők segítségét – mondta.

Kérdés kapcsán úgy fogalmazott, a kijárási korlátozás nem öncélú, a lényege nem maga a korlátozás, hanem az, hogy ne menjük közösségekbe.

Arra, hogy meghosszabbítható-e a kijárási korlátozás, Müller Cecília azt mondta, bármilyen intézkedés meghosszabbítható, ami a járvány terjedését akadályozza és a megbetegedések számát csökkeni. Az elkövetkező két hétig tartó időszak belátható, és a jelenlegi járványügyi helyzetnek megfelelő mértékű, de jelezte, hogy további intézkedések történnek majd, ha ezeket a járványügyi helyzet „kikényszeríti”.

Az idősekre vonatkozóan kiemelte, továbbra is az a cél, hogy az idősek maradjanak otthon, vegyék igénybe a család vagy az önkormányzat nyújtotta segítséget. Csak akkor hagyják el lakásukat, ha ez valamilyen okból nélkülözhetetlen. A falusi, vidéki élelmiszerboltok korai zárásával kapcsolatban azt mondta, ezekbe a boltokba lehetőleg a családtagok, fiatalabbak menjenek el vásárolni a megadott, 9 óra előtti időpontokban.

Müller Cecília megnevezte azokat a laboratóriumokat, amelyek a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumán kívül koronavírus-mintákat vizsgálnak. Ezeket már jó előre kijelölték – tette hozzá. Így az NNK laborján kívül a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház), a négy egyetemi – Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged -, valamint egy győri laboratórium lett kijelölve.

A szakember elmondta, az intézkedésekkel arra törekednek, hogy a járványgörbét elnyújtsák, éppen azért, hogy ne alakuljon ki az olaszországihoz hasonló helyzet. Az országos tisztifőorvos jelezte, a jelenlegi helyzet nagy kihívás mindenki számára, de az egész járvány sikeres kezelése múlik azon, hogy mindenki egy emberként betartja a hatóságok utasításait.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a sürgősségi egészségügyi beavatkozásokat továbbra is elvégzik, továbbá minden olyan műtétet, beavatkozást el kell végezni, aminek elmaradása egészségromláshoz vagy az életminőséget rontó állapothoz vezetne. Ezek a műtétek nem halaszthatók – jelentette ki. 

A szakember szólt arról, hogy a gyerekek nehezen viselik a bezártságot, fontos, hogy számukra biztosítsuk a szabad levegőn való tartózkodást, mozgást. A gyerekeket le lehet vinni az utcára, de itt is kerülni kell a csoportokba verődést, a nem egy háztartásban élőkkel való találkozását. Ide vonatkozóan beszélt arról, hogy a háziállatot is utcára lehet vinni, de ezt nem lehet közösségben tenni.

Magyarországon eddig 300 igazolt koronavírusos beteget tartanak nyilván. Harmincnégyen felgyógyultak, tízen meghaltak a betegség következtében. Müller Cecília örömtelinek nevezte, hogy az elmúlt 24 órában haláleset nem történt koronavírus-fertőzéssel összefüggésben.

A rendőrség felkészült a szombaton nulla órától életbe lépő, április 11-éig tartó kijárási korlátozásokkal kapcsolatos rendészeti feladatokra – mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes közölte: a rendőrség a közterületeken „megnyugtató, segítő, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.

Az alezredes rámutatott: a különleges különleges jogrendi időszak megszűnését követően is végrehajtja a rendőrég azokat a hatósági feladatokat, amelyeket eddig is megtett, így a hatósági házi karantén ellenőrzését is. Ismertette: 5032 alkalommal rendeltek el hatósági házi karantént, a szabályok betartását pedig összesen több, mint 39 ezer esetben ellenőrizték.

A számadatok azt mutatják, hogy a magyar lakosság megértette az operatív törzsnek azt a kérését, hogy akivel szemben hatósági házi karantént rendelnek el, tartsa be az arra vonatkozó szabályokat – mondta. Megköszönve a szabálykövetők magatartását, megjegyezte: a szabályszegőkkel szemben szükség volt rendőri intézkedésre, így 163 esetben tettek szabálysértési feljelentést és 32 esetben szabtak ki helyszíni bírságot.

Arról is beszélt, hogy a különleges jogrendi időszak megszűnésével az üzletek nyitvatartási korlátozásának az ellenőrzése átalakul: az ezt megszegő boltok esetében 44 szabálysértési feljelentést tettek és 25 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.

A határforgalmi és határellenőrzési feladatokat továbbra is ellátja a rendőrség: hosszabb várakozásra a személyforgalomban a belépő oldalon Rajkánál, illetve a teherforgalomban Rajka és Parassapuszta átkelőknél kell számítani. A kilépő forgalomban csak a teherforgalomban lehet hosszabb a várakozás Csanádpalotánál, Nagylaknál, Ártándnál és Röszkénél.

Kérdésre válaszolva Kiss Róbert elmondta: az operatív törzs minden nap ülésezik, elemzi, értékeli, monitorozza a lehetőségeket. Úgy fogalmazott: nincs kijelölve olyan pontja a világnak, ahonnan ne tudnánk beszerezni védőeszközöket, de mostanáig csak a keleti régióból tudták megtenni ezt, azonban kutatják, keresik a további lehetőségeket is.

Az orvosi oxigénutánpótlást firtató újságírói kérdésre Kiss Róbert azt mondta: ahhoz, hogy ez folyamatosan biztosított legyen, az operatív törzs intézkedett arról, hogy honvédelmi irányító törzseket irányítson azokhoz a vállalatokhoz, gazdasági társaságokhoz, amelyek az orvosi oxigén előállításával a magyar lakosság segítségére lehetnek.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: nincs szükség igazolást kiállítani a munkavállalóknak a kijárási korlátozás idejére, ugyanis maga a kormányrendelet biztosítja a munkába járás lehetőségét.

Arról is beszélt, hogy az idősek alapvető élelmiszerrel való ellátásába az önkormányzatok bevonhatják a polgárőrséget, ez egyébként is kötelessége az önkormányzatoknak, ha ehhez a polgárőrséget hívják segítségül, azt az operatív törzs üdvözli és támogatja.

Kiss Róbert arról is beszélt, hogy az operatív törzs működése nem kötött a különleges jogrendi időszakhoz. Rámutatott: az operatív törzs már a veszélyhelyzet elrendelését megelőzően is ülésezett és meghozta a szükséges intézkedéseket a lakosság védelme érdekében és így fog tenni a jövőben is.