A közleményben azt írták, hogy az idei tanév felhívásaira majdnem 4000 pályázat érkezett, amelyeknek 56 százaléka nyert ösztöndíjat, így a négymilliárd forintnyi keretösszegből 2192 pályázat kapott kedvező elbírálást. Ez 17 százalékkal több az előző évhez képest.

Hirdetés

A program támogatásaira már hét éve pályázhatnak alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók, valamint külön alprogram szól a felsőoktatásba most belépő diákoknak. A nyertes pályázók – konstrukciótól függően – havi nettó 100-200 ezer forint támogatásban részesülnek akár 12 hónapon keresztül, míg az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak – ismertették a pályázat részleteit.

A közleményben idézték György Lászlót, a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárát, aki kiemelte, a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Kelet-Közép Európa tudásközpontja legyen és, minél több fiatal válassza a kutatói pályát, munkájukból pedig világszínvonalú tudományos eredmények, új megoldások, eljárások, innovációk jöjjenek létre, amelyek jelentős gazdasági és társadalmi haszonnal bírnak. Ezt segíti az ÚNKP is – fűzte hozzá.

Korábban írtuk