📣Hamarosan kezdődik a szünidő, indulnak a nyári táborok! 🤸‍♂️🎈Idén minden eddiginél többen, kétszer annyian, összesen…

Gepostet von Novák Katalin am Mittwoch, 3. Juni 2020
Hirdetés

Novák Katalin azt mondta, hogy a napközis táborokat júliusban és augusztusban tartják, június 26-ig pedig az iskoláknak kell biztosítaniuk a gyermekek felügyeletét.

A táborokban figyelemmel lesznek az aktuális járványügyi helyzetre, és gondoskodnak róla, hogy a körülmények a lehető legbiztonságosabbak legyenek – emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy a szinte ingyenes, napi 100 forintba kerülő táborokban nemcsak a gyermekek felügyeletét biztosítják, hanem – például sporttevékenységekkel, kulturális programokkal, kézműves foglalkozásokkal – a tartalmas kikapcsolódást, és napi négy étkezést is.

Korábban írtuk

Az államtitkár kitér arra is, hogy az ottalvós táborokat felújítják, így jövőre mintegy duplájára nő a férőhelyek száma.

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt: idén nyolc turnusban kétszer annyi gyerek vehet részt a napközis táborokban, mint tavaly.

A felhívások a héten jelennek meg, jelentkezni az iskolákon keresztül június 16-ig lehet – ismertette.

Tudatta: egy csoportban húsz gyermek lesz, túljelentkezés esetén rászorultság alapján választják ki a résztvevőket. Az elnök szerint azonban a százezres létszám lehetővé teszi, hogy minden olyan gyermeknek legyen hely, aki szeretne részt venni a táborban.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Karácsony Gergely főpolgármester javaslatáról, miszerint a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján 16 óra 30 perckor álljon meg a forgalom azt felelte: „Karácsony Gergely a szép szavaknak és az üres tetteknek az embere.” A felhívás szavaival nehéz nem egyetérteni, mert minden, ami a nemzeti összetartozás fontosságát hangsúlyozza jó – vélekedett, megjegyezve: a kezdeményezést ellentmondásosnak érzi, mert a főpolgármester olyan politikai erők támogatásával jutott hatalomhoz, amelyek „kifejezetten a nemzeti összetartozás ellen dolgoznak, és saját nemzettársaink ellen uszítanak.” Az államtitkár bízik abban, hogy „egyszer majd a tettek is követik ezeket a szép szavakat.”

Az iskolában erőszakot elkövető fiatalok után járó család pótlék egy évig tartó megvonásának javaslatával kapcsolatban azt mondta: minden olyan javaslatot jónak tart, amely az iskolai erőszak megelőzéséről szól.