🇭🇺 Minden idők legnagyobb és legsikeresebb Szent István napi ünnepségsorozatán vagyunk túl. A négy nap alatt 20…

Posted by Kovács Zoltán on Sunday, August 22, 2021
Hirdetés

Közlése szerint a négy nap alatt húsz rendezvényhelyszínen – a rendelkezésre álló adatok alapján – csaknem kétmillió látogatója volt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjainak, amelyek vasárnap este zárulnak.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz az elmúlt napok során beérkezett információk alapján a Szent István-napi programok biztonságosan és sikeresen értek véget – emelte ki az államtitkár.

Vasárnapig a rendőrség országosan 638 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Ezek közül 360 állami, illetve önkormányzati, 186 kulturális, 38 gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, valamint 54 más jellegű rendezvény volt. Az egész országban a legnagyobb rendben zajlottak az ünnepi programok – írta.

Kovács Zoltán a Facebook-bejegyzésében ismét köszönetét fejezte ki minden, a rendezvény sikeres lebonyolításában részt vevő kolléga munkájáért.

Korábban írtuk