Minden magyarnak, bárhol is éljen a Kárpát-medencében, fontos tudnia, hogy számít Magyarországnak – mondta a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Dél-Bánságban, egy óvoda átadásán újságíróknak.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Grezsa István arról beszélt, hogy például Ürményházán (Jermenovci), a magyar szórványban, egyre távolabb a történelmi Magyarország középpontjától kettős üzenete van az óvodai szórványközpont átadásának. Egyrészt az – folytatta -, hogy az ürményházi magyarság maga mögött tudhat egy gyarapodó, erős Magyarországot, egyúttal magát is meg kell szerveznie, hogy megmaradjon a magyar szó és kultúra.

Úgy fogalmazott: a másik üzenet a nem magyar közösségeknek szól, hiszen Ürményháza egy soknemzetiségű és békében élő közösség. Grezsa István szerint a nem magyaroknak az az üzenet, hogy Magyarország békejobbját nyújtja minden Kárpát-medencei népnek azért, hogy „közösen építsük fel azt az új Közép-Kelet-Európát, amelyet egykor, történelmünk folyamán, sok évszázadon keresztül a magyar királyság jelentett”.

Már nem a határok fontosak, felülírják a történelmi bizalmatlanságokat a bizalomra épülő együttműködések, hiszen – vélekedett a miniszteri biztos -, olyan kihívásokkal néznek szembe az emberek, amelyek meghaladják esetleges nézeteltéréseiket.

„Minden magyar felelős minden magyarért” – idézte Szabó Dezső írót. Minden szórványban élő emberre számítanak – jelentette ki Grezsa István -, hiszen „az fogja megnyerni a Kárpát-medencei jövőt”, aki egy közösségbe tudja szervezni önmagát, és a magyarok számára a 21. században semmi akadálya annak, hogy határoktól függetlenül egy nemzeti közösségbe tudják szervezni valamennyi Kárpát-medencei magyart.