London

London

Posted by Szijjártó Péter on Friday, May 28, 2021
Hirdetés

A külgazdasági és külügyminiszter, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt részt vett a Boris Johnson brit kormányfővel tartott hivatalos megbeszélésen, a tárgyalás utáni tájékoztatójában kijelentette: Magyarország a lehető legszorosabb kétoldalú együttműködésben érdekelt Nagy-Britanniával.

Két olyan stratégiailag is nagyon fontos terület van, amelyen a jövőben az eddigieknél is szorosabb és előremutatóbb brit-magyar együttműködés lesz: az egyik az energiaipar, a másik a védelmi ipar – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a Shell az első olyan nem orosz energiaipari cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötött. Ezzel a vállalattal a magyar kormány az együttműködés még további kiterjesztésén dolgozik, annak érdekében, hogy a Shell révén Magyarország minél több gázt importálhasson.

„Most egy hatéves szerződésünk van, amelynek keretében másfél milliárd köbméter gáz vásárlására nyílik lehetőség” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Korábban írtuk

Elmondta: a védelmi ipari együttműködés a biztonság mindenek előtt jelszó jegyében folyik, hiszen a két ország ugyanannak a védelmi szövetségi rendszernek a tagja, Magyarországon jelentős védelmi ipari fejlesztések zajlanak és ezek a jövőben is folytatódnak.

Szijjártó Péter szerint a brit vállalatoknak fontos szerepük lehet a közös fejlesztésben, a közös kutatásban és a közös gyártási tevékenységben.

Szoros kapcsolat, bővülő együttműködés 🇭🇺🇬🇧

Posted by Szijjártó Péter on Friday, May 28, 2021

Fontos és szoros összekötő kapocs a két ország között a beruházási együttműködés: kilencszáz brit vállalat van jelen Magyarországon és ezek a cégek több mint 50 ezer magyar embernek adnak munkát. A világjárvány idején, a magyar kormány beruházásösztönzési programjának keretében hat brit vállalat részesült támogatásban a tömeges munkanélküliség kialakulásának megelőzése érdekében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette: Közép-Európa és Nagy-Britannia együttműködése az Európai Unión belül is fontos, politikailag kifejezetten komoly jelentőségű volt, és ez a jövőben is így marad, függetlenül attól, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból.