Fotó: Demokrata (archív)
Hirdetés

A migráció terén évek óta nem változik a metódus, ez egy „állóháború”, amelyből lassan el kellene mozdulni – fűzte hozzá.

Az illegális bevándorlás okozta állandó kitettség, fenyegetettség nem vezet jóra, ráadásul az érkezőket is megtévesztik, mivel indulásra biztatják és azzal hitegetik őket, hogy az ellenállás megtörik majd és eljutnak a választott országba – mondta.

Pontosan nem lehet tudni, hogy kik állnak a migrációs folyamat mögött – mondta, megjegyezve, hogy szerinte felderíthető szervezetekről van szó. A szakértő szerint az állóháború leggyorsabb megoldása az lenne, ha felderítés révén felszámolnák a háttér irányító szervezeteket. Hozzátette: a törvény lehetőség ad arra, hogy elítéljék azt, aki illegalitásra, bűncselekményre szólít fel, buzdít másokat.

A szakértő kitért a hírek szerint a szerb-horvát határ felé tartó migráns csoportra is; azt mondta, a magyar határvédelem erősségét jelzi, hogy a szerb-magyar határnál történtek után ezúttal már a csoportok máshol próbálkoznak.