Magyarországon 1969-ben regisztrálták az első kábítószerrel kapcsolatos halálesetet, ám a téma akkoriban nem kapott, nem is kaphatott nyilvánosságot. Egészen a nyolcvanas évek végéig csak a második nyilvánosságban lehetett arról beszélni, hogy egyre több kábítószerfüggő van, és egyre több köztük a fiatal. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben leginkább az alkohol-gyógyszer kombináció és a szerves oldószerek, ragasztók belélegzése (szipuzás) terjedt el, ám már a nyolcvanas években megjelentek a „valódi” drogok is, igaz, hazánk ekkoriban inkább csak tranzitországnak számított. A kilencvenes évek első felében azonban célországgá váltunk, és ma már minden létező lágy és kemény drog jelen van, hozzáférhető. És sajnos egyre többen hozzájuk is nyúlnak.

A drogpropaganda rendszeresen párhuzamot von a kábítószerek és a cigaretta, a kávé vagy az alkohol között, utóbbiakat súlyosabbaknak minősítve a kenderszármazékoknál. Ez a párhuzam teljességgel abszurd, hiszen a cigaretta és a kávé nem tudatmódosító szer, és az alkoholból is igen nagy mennyiséget kell elfogyasztani ahhoz, hogy a valóságérzékelés módosuljon. A marihuánából és a hasisból ellenben nem lehet mértékkel, kis mennyiségben fogyasztani, mert minimális adag is tudatmódosulást idéz elő.

Az úgynevezett lágy drogok legalizálásának ötlete nem most merült fel először. 1994-ben Konrád György, az SZDSZ egyik ideológusa vetette fel a Népszabadságban, hogy törvényessé kéne tenni a kenderszármazékok használatát. Az egykori gyámügyi előadó szerint a marihuána nyugodttá, szemlélődővé teszi az embert. Azaz Konrád jó dolognak tartja a füvet, és ajánlja mindenkinek.

Sokan vallanak ehhez hasonló nézeteket, és általában Hollandia példájára hivatkoznak, ahol a drogok fogyasztását 1976 óta nem büntetik, sőt a marihuánát és a hasist úgynevezett coffee shopokban meg lehet vásárolni és el lehet fogyasztani. A boltok nem tarthatnak raktáron fél kilónál nagyobb mennyiséget, fejenként pedig maximálisan 5 grammot lehet vásárolni. A holland drogliberalizáció előzménye az volt, hogy – illegálisan – sorra nyíltak a coffee shopok, amelyek kenderszármazékokat árusítottak. A rendőrség azonban a kemény drogok elleni küzdelemre összpontosított, és gyakorlatilag nem tett semmit a törvénytelen boltok ellen, amelyeket később legalizáltak. Mélyen elgondolkodtató és nemzetbiztonsági problémákat fölvető tény azonban, hogy a liberalizáláskor a holland parlament jó néhány képviselője bevallottan drogfüggő volt. Természetes volt tehát, hogy a lazább szabályozásra szavaztak, ám kérdés, hogy egy szenvedélybeteg politikus tud-e felelősségteljesen, tiszta fejjel dönteni bármilyen ügyben. A holland drogpolitikával példálózók általában azzal érvelnek, hogy a liberalizáció hatására nem nőtt a kemény drogok fogyasztóinak száma. Ez igaz, ám nem is csökkent, azaz hamis az az indoklás, hogy a könnyű drogok legalizációjának hatására visszaszorul például a heroinfogyasztás.

A németalföldi szabályozás hívei azt is elfelejtik megemlíteni, hogy Hollandiának folyamatosan konfliktusai vannak drogügyben az Európai Unió más országaival. Gyakran előfordul például, hogy – légies határok ide vagy oda – a szomszédok lezárják Hollandia felőli határukat, mert a drogcsempészet ellen csak így tudnak védekezni. Németország minden befolyását latba vetve igyekszik rábírni Hollandiát a szigorításra. A holland példa tehát egyáltalán nem meggyőző. Nemrég Svájc is liberalizálta drogpolitikáját, és várhatóan a helvéteknél is hamarosan legális lesz a marihuána és a hasis fogyasztása. A cél állítólag az, hogy a kemény drogok helyett a lágyak felé orientálják a kábítószer-élvezőket, a várható hatás azonban több mint kétséges, hiszen – mint a holland példa is mutatja – a liberalizálás nem jelenti azt, hogy kevesebben élnek a súlyosabb szerekkel. Svájcban egyébként sok háztartási boltban nyíltan árusítják illatosítószerként a marihuánát, igaz, a kis nejlontasakokra álcázásként ráírják, hogy nem fogyasztható. De azért mindenki tudja, hogy miről van szó. A liberalizálás, mint más országokban, itt sem aratott osztatlan sikert, múlt hétfőn például a Drogot Ellenző Szülők Svájci Egyesülete szervezésében sok ezren tüntettek a berni parlament alsóháza előtt (az alsóház csütörtökön kezdte meg a felsőház által jóváhagyott tavalyi liberalizálás tárgyalását).

A holland liberalizáció hatására Belgiumban jelentősen megugrott a kenderszármazékokat fogyasztók száma (ez is komoly érv a legalizálás ellen), ám némileg illogikus módon a belgák ennek hatására tavaly lazítottak a szabályozáson, és felnőtteknek nem tiltják az enyhének minősített kábítószerek használatát.

Nagy-Britanniában a drogokat azok hatásai szerint három csoportba sorolják. A legenyhébb csoportba a különböző szteroidok és a depresszió elleni szerek tartoznak, tavaly pedig a közepesből ebbe a kategóriába kerültek a kenderszármazékok is. Meghökkentő, hogy a liberalizálásért maga a belügyminiszter, David Blunkett is ringbe szállt. Az átminősítés azt jelenti, hogy a marihuána- és hasisfogyasztók nem kerülnek börtönbe.

Spanyolországban és Portugáliában egyáltalán nincs törvény a kábítószerek használatával kapcsolatban, így gyakorlatilag bárki bármilyen szerrel szabadon élhet. Természetesen ez csak a használatra vonatkozik, a terjesztést szigorúan büntetik. Németországban általában nem kell komoly büntetéstől tartania azoknak, akik lágy drogokat használnak, de hivatalosan nem legálisak a kenderszármazékok. A fogyasztóknak viszont lebukás esetén vállalniuk kell a gyógykezelést. Ezzel együtt Németországban is dúl a vita drogügyben, a liberalizálást pártolók némelyike egészen extrém állásponton van. Klaus Hurrelmann bielefeldi szociológus odáig megy, hogy mindenfajta drogot legalizálni kell, a kábítószer-politikának pedig az a feladata, hogy a termelést, az árat, az eladást és az elosztást szigorúan szabályozza.

Az említett példák világosan mutatják, hogy jelenleg egy liberális tendencia érvényesül a kábítószerek terén is (sőt, Hollandiában a homoszexuális „házasságokat” is egyenrangúsították, és legalizálták az eutanáziát). A fogyasztók mentesítése a büntetés alól azonban egyetlen országban sem eredményezte a kemény drogok használatának visszaszorulását, ez az érv (amely a drogbarátok egyik legerősebbnek tartott érve) tehát nem áll meg. Sőt Hollandiában a drogturizmusnak köszönhetően nőtt a marihuána- és hasisfogyasztás, és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, főleg az erőszakos bűncselekmények számát sem sikerült visszaszorítani. Érdekes módon ezekről a tényekről Konrád György és más drogpropagandisták nem beszélnek, amikor a liberalizációért ágálnak. Magyarul hazudnak, amikor részinformációkra hivatkozva kimondottan jó dolognak állítják be a marihuánaszívást. A május 4-i kendertüntetés tizenkét-tizenhárom éves megtévesztettjeit látva pedig komolyan felvetődhet a kérdés, vajon Konrádék drogpropagandája nem minősül-e kiskorú veszélyeztetésének, ami viszont bűncselekmény.

A liberális szellem az Európai Unión kívül is terjed, Csehországban 2001-ben a Polgári Demokratikus Párt és a Cseh Szociáldemokrata Párt képviselői is a marihuánafogyasztás legalizálását kezdeményezték a prágai parlament alsóházában.

A skandináv országok viszont elzárkóznak a liberalizáció elől, Svédországban például az Európai Unió legszigorúbb drogtörvénye van érvényben. A svéd szabályozás nem tesz különbséget lágy és kemény drogok között, minden kábítószer fogyasztását, birtoklását, előállítását, vásárlását szigorúan tiltja. A büntetés mértéke nem a kábítószer típusától, hanem mennyiségétől függ.

A drogok terén liberalizációt végrehajtó országokban a lazítással párhuzamosan ártalomcsökkentésről kezdtek beszélni, azaz a szigorú drogellenes harcot a „menteni, ami menthető” szemlélet váltotta fel. 1990-ben írták alá a Frankfurti Egyezményt, amelynek keretében a kábítószertől leginkább veszélyeztetett európai nagyvárosok regionális szinten összehangolják az ártalomcsökkentő politikát. E szemlélet alaptétele szerint arra kell törekedni, hogy minél kevesebben fogyasszanak kábítószert. Ehhez az szükséges, hogy az emberek, elsősorban persze a fiatalok tényeken alapuló felvilágosítást kapjanak a drogok hatásairól. E politika szerint az elrettentés sikertelen. Példaként felhozzák, hogy az Egyesült Államokban az 1970-es években megnőtt a heroinfogyasztás, mert a drogosok a marihuánáról szóló propaganda és a valóság közti különbséget tapasztalva állítólag úgy vélték, hogy a heroinellenes kampány is eltúlzott. Ezt a vélekedést azonban az elrettentés ellenzői nem tudják alátámasztani, statisztikai adatok, felmérések nem igazolják, hogy valóban ez okozta volna az amerikai heroinfogyasztás növekedését.

Az ártalomcsökkentés másik alapelve, hogy ha már valaki drogozik, legalább a kevésbé veszélyes kábítószerekkel éljen. Sok orvos úgy véli, a marihuána fogyasztása kevés kockázattal jár. Ez az alkalmi fogyasztók esetében talán igaz lehet, de a rendszeresen drogot fogyasztók ennek ellenkezőjét bizonyítják. Mind egészségügyi, mind társadalmi szempontból komoly kockázat a lágy drogok rendszeres fogyasztása is, hiszen például a hasis (a kender megszárított gyantája, amelyben a marihuánánál, azaz a kenderlevélnél nagyobb koncentrációban található a hatóanyag, a tetrahidrocannabinol) szívása a cigarettához képest növeli a tüdőrák kialakulásának esélyét. A pszichés függőség hatására pedig szétesik a személyiség, a marihuána- vagy hasisfogyasztó zavart lesz, kiesik addigi szocializációs szerepéből, és könnyebben keveredhet bűncselekményekbe. Tapasztalatok szerint igen sok füves egy idő után alakoskodni, hazudozni kezd, és gyakran lopással, egyéb bűncselekményekkel szerzi meg a drogra való pénzt.

Amikor tehát Konrád György ájtatos arccal felteszi a kérdést, hogy miért bűnös az, aki másnak nem árt, akkor megint csak hazugságon kaphatjuk rajta az egykori írót. A drog ugyanis nem magánügy, hanem közügy. Közügy, ha egy drogos bódult állapotban bűncselekményt követ el. Közügy, ha a drogozás következményeként jelentkező különböző pszichés vagy szervi elváltozások miatt az adófizetők által fenntartott intézményeknek a jelenleginél is több pénzt, időt, energiát kell a kábítószeresekre fordítaniuk. És nem utolsósorban közügy, ha a drogoktól bódult szenvedélybetegek tömegei nem tudnak az Európai Unió kihívásainak megfelelni, az állandó versenyben helytállni. Nyilvánvaló, hogy az EU-ban egyre jobban felértékelődik a tudás. A drogosok, a memóriazavarral (a kenderszármazékok fogyasztásának egyik jellemző következménye) küszködők erre alkalmatlanok.

A drogbarát liberálisok kedvenc országa az Egyesült Államok. Érdemes hát megvizsgálni, hogy miként kezelik a kábítószer-problémát az USA-ban.

Amerikában totális háborút folytatnak a drogok ellen, így mindenfajta kábítószer használata bűncselekménynek számít. 1983-ban beindították a DARE (Drug Abuse Resistance Education – Oktatás a kábítószer-fogyasztás ellen) programot, amelynek keretében felvilágosító előadások zajlanak az amerikai iskolákban, mellesleg a dohányzás megelőzésére is. A preventív munka már az óvodás korosztálynál megkezdődik, minden korosztály számára külön tananyag van kidolgozva. Az előadásokon a drogok mellett szó esik az egészségvédelemről, a családi élet és a szexualitás problémáiról, és nagy hangsúlyt helyeznek a döntéshozatal és a felelősségvállalás kérdéseire is. A DARE-programot a Los Angeles-i rendőrkapitányság és a Los Angeles-i iskolakörzet munkatársai közösen dolgozták ki.

A megelőzési program alapvetően három pillérre épül. Az első az ismeretterjesztés, azaz a különböző drogok mibenlétének, hatásaik milyenségének, használatuk jogi és élettani következményeinek ismertetése. A második pillér az érzelmi megközelítés, abból kiindulva, hogy a legtöbb droghasználó személyiségproblémák miatt szokik rá a kábítószerre. A program az önbecsülést, az önbizalmat erősíti, elterelve így a fiatalokat a drogoktól. A harmadik a társadalmi befolyásolás, aminek az a lényege, hogy a diákokat aktivizálják közösségi ügyekben, hátteret, célokat és sikerélményt adva ezzel nekik.

A DARE-program népszerű a tanárok, a szülők és a gyerekek között, ám a hatékonyságot tekintve nem egyértelmű a siker. Általános vélekedés szerint ennek az az oka, hogy a program keretében főleg rendőrtisztek oktatnak, a pedagógusok szerepe aránytalanul kicsi. A kábítószer-fogyasztást nem sikerült visszaszorítani az Egyesült Államokban sem, sőt bizonyos korosztályoknál emelkedett a droggal élők száma. Ez a riasztó jelenség arra ösztönzi az amerikai illetékeseket, hogy új utakat keressenek. Amerikában is egyre többen lépnek fel a drogliberalizáció mellett, az egyik legismertebb ilyen személy George Soros, a milliárdos tőzsdespekuláns, aki nemrég lobbicsoportot hozott létre a liberalizálás érdekében. Soros egymillió dollárral támogatta azt a népszavazást, amelyen Arizona és Kalifornia polgárai a szigorú drogtörvény jelentős lazítására voksoltak. A tőzsdespekuláns 1997. február 2-án így írt ennek kapcsán a Washington Postban: „Remélem, más államok is követik ezt a kezdeményezést. Kész vagyok támogatni adózott jövedelmemből ezeket az erőfeszítéseket, és örömmel tekintek előre, amikor az országos drogellenes politika jobban tükrözi a nyitott társadalom eszményeit.”

Vagyis megint arról van szó, hogy a valós élet egyik súlyos problémáját az eszményeknek, azaz a rögeszméknek szeretné alárendelni a liberalizmus. Gyaníthatóan Sorosnak köze van a mostanában sok országban zajló legalizációt követelő tüntetésekhez. Jó lesz figyelni és vigyázni.

A liberális drogpolitikát követelők azt állítják, a szigor és a tiltás nem eredményes. Meglehet, van ebben igazság. Ám a törvények fellazítása sem eredményezte sem a lágy drogok, sem a kemény drogok fogyasztásának visszaszorulását. Sőt, mint Hollandia kapcsán említettük, a marihuánafogyasztók száma megnőtt. A legalizálás nem jelentené a drogmaffia visszaszorítását sem, épp ellenkezőleg, a ma még illegális drogkereskedelem egyszerűen legálissá válna. Ugyanazok adnák-vennék a kábítószereket, mint eddig, csak éppen törvény által védve tehetnék. Soros és a sorosok ezt akarják most ráerőltetni a világra. Ám a Hollandiára még a magyarországinál liberálisabb drogtörvényt alkalmazó országok részéről is nehezedő nyomás azt jelzi, hogy egyáltalán nem működőképes a drogozást szabaddá tevő politika.

A drogbarátok gyakran említik vádlón, „nálunk még nem alakult ki a marihuána kultúrája”. Ebben kétségtelenül igazuk van. A marihuána, a hasis és egyéb drogok ugyanis nem az európai kultúrkör részei, épp ezért romboló hatásúak, mint ahogy az észak-amerikai indián kultúrákat romlásba döntötték a tőlük idegen szeszes italok. Aminek az egyik kultúrkörben esetleg helye van, az elfogadhatatlan lehet egy másik kultúrkörben.

A liberalizációt akarók szemlélete alapjaiban hibás. Nem az a kérdés ugyanis, hogy bűnözőnek kell-e tekinteni a kábítószer-fogyasztókat, hanem az a kérdés, hogy egyáltalán hogy fordulhat meg valakinek a fejében, hogy a drogozás normális magatartás, amihez alkalmazkodni kell. Arról lehet és valószínűleg kell is vitatkozni, hogy a drogfogyasztók bűnözők vagy inkább áldozatok. De az egyértelmű, hogy a féligazságokkal és teljes hazugságokkal dobálózó drogpropagandisták bűnözők. Velük szemben drákói szigorral kell fellépni.

* * *

Kettős mérce

A május 4-i, a könnyű drogok engedélyezéséért szervezett „kendermagos” rendezvényen az ellentábor tagjai közül a rendőrség két személyt előállított. Egyikük, a Rockworld lemezboltból ismert Reinitz Attila a Demokratának elmondta, értetlenül áll a történtek előtt. A rendezvény után feleségével, két gyermekével és barátaival üldögélt az egyik Váci utcai kávézó teraszán, amikor három rendőr odajött hozzájuk, de kizárólag őt igazoltatták. Egyikük megkérte, hogy jöjjön velük, mert valamit szeretnének megkérdezni tőle, ám alig értek a Vörösmarty tér sarkán lévő Orex bolthoz, 7-8 beöltözött kommandós rárontott, és ha nem is durva, de határozott módszerrel a közelben várakozó rendőrautóhoz vitte, majd abba betuszkolta. Többszöri miért kérdésére megtudta, hogy valakit megvertek, egy több száz ezer forint értékű, sarkában SZDSZ-logót viselő zászlót pedig széttéptek, az elkövetőben többen őt vélték felismerni. Néhány perc múlva jött is két fiatal, egyikük a jellegzetes raszta hajfonattal, ám egyikük sem ismerte fel benne a feltételezett garázdát. Ekkorra a rendőrkocsi körül gyülekezni kezdett a tömeg, hangot adott nemtetszésének, és Reinitz Attilához hasonlóan magyarázatot követelt. Egyikük a felszólítás ellenére sem húzódott odébb, beszédbe elegyedett Attilával, mire 3-4 rendőr ráugrott, megbilincselte és betuszkolta egy másik rendőrautóba. Amikor a tömeg ennek láttán már rángatni kezdte a két járművet, azok az V. kerületi kapitányságra, a Szalay utcába hajtottak. Ott ismét csak annyit közöltek vele, hogy rongálás vétségének gyanúja miatt állították elő, az ilyenkor szükséges formaságok elintézése után, ami körülbelül negyed órát vesz igénybe, kiengedik. Ennek ellenére úgy 7-től 10-ig tartották bent. Csak ekkor engedték ki, mivel elmondásuk szerint eddig tartott a négy bejelentő kihallgatása, akik közül hárman jelezték, nem ő volt a tettes, egyikük azokban rávallott.

Azóta napok teltek el, de semmiféle értesítést nem kapott fogva tartásával kapcsolatban. Annyit sikerült megtudnia, hogy a kapitányság vezetőjének írhat levelet, amelyben panasszal élhet előállításával és gyanúsításával kapcsolatban. Ezt megvizsgálják, és ha kiderül, hogy valóban alaptalan volt a vád, értesítik, ezt követően pedig magánvádas feljelentést tehet a valótlanságot állító személy ellen. Reinitz Attila azért furcsállja a történteket, mert bár részt vett a rendezvényen, családja, baráti társasága – és persze a térfigyelő kamerák tömege – tanúsíthatja, hogy nem tépett össze zászlót, és nem verekedett senkivel. Hogyan nyugtassa meg a jövőben az elvezetése láttán sírva fakadt 7 és 11 éves gyermekeit, hogy a rendőrök az ártatlan embereket védik?

A Demokrata az esettel kapcsolatban megkereste a BRFK Kommunikációs Osztályát is. Szerettük volna megtudni, törvényes-e, hogy valakit pusztán – be nem igazolódott – feltételezések alapján több órára elszakítsanak családjától, és hogy mi a feladata a rendőrségnek ha közterületen, bizonyíthatóan marihuánás cigit füstölőket lát? Bartha László századostól az alábbi tájékoztatást kaptuk:

– 2003. május 4-én 18 óra 35 perckor az említett személy a Bp. V., Vörösmarty téren megtartott rendezvényen „állampolgári bejelentést követően és felismerő tanú segítségével” került előállításra az V. Kerületi Rendőrkapitányságra rongálás gyanúja miatt, amely a későbbiekben megállapított értékhatártól is függően minősülhet bűncselekménynek, illetve szabálysértésnek amellett, hogy a normasértés egyértelműnek tűnt. A rendőrségről szóló 1994. XXXIV. törvény 13. §-a előírja, hogy a rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha olyan tényt vagy körülményt észlel, illetőleg hoznak tudomására, amely rendőri beavatkozást igényel. Az említett személlyel szemben foganatosított személyes szabadságot korlátozó intézkedést követően a személyt 21 óra 45 perckor a kapitányságról elbocsátottuk. Az előállított személlyel szembeni gyanú még az eljárás jelenlegi állása szerint nem tisztázott – tehát ellene egyelőre nincs alapos gyanú – ezért az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.

A hivatalos tájékoztatás szellemében még kevésbé érthető, hogy a rendőrség miért nem intézkedett a tüntetésen marihuánát szívó drogosok ellen. Megkereste viszont a Demokratát a „KON-RÁD mindig számíthat a magyar, ha szívni akar” feliratú tábla tulajdonosa, N. János, akit az ellentábor „békés” aktivistái kék festékkel fújtak le. Nem tudunk arról, hogy eme bizonyítható garázdaság nyomán a rendőrség bárkit is előállított volna.

Szakács Gábor