Szatmáry Kristóf (Fidesz) arról beszélt: sajtóhírek szerint a főváros balliberális vezetése állítólag eladná a Városháza nagy értékű, műemlékvédelem alatt álló épületét. Szerinte az ügyben „félrebeszélés” folyik a főváros részéről, a főpolgármester azt állítja, hogy semmilyen döntés nem született, azonban nyilvánosságra került egy dokumentum, amely ezt cáfolja.

Hirdetés

Úgy értékelt: a balliberális városvezetés két éve átláthatóságot ígért, de ehelyett „szerencsétlenkedést és gyanús ügyeket” kaptak a fővárosiak.

„A baloldali kormányok gátlástalanul eladtak mindent…”

Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a konkrét ügy részleteire nem tért ki, azt mondta: a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció kellő mélységgel és határozottsággal foglal majd állást a kérdésben.

Az államtitkár reagálásában a „liberális, baloldali vagyongazdálkodási személetről” beszélt, amit úgy jellemzett: „mindent eladtak, amire vevőt találtak”. Szerinte az elmúlt évtizedekben több hullámban voltak tanúi annak, hogy baloldali kormányok gátlástalanul eladtak mindent, ami magyar gazdaság és társadalom működéséhez szükséges: a monopolhelyzetben lévő stratégiai gazdasági elemeket, energiatermelő erőműveket, áram- és gázszolgáltatókat, a gáztározókat és a bankrendszer jelentős elemeit.

Korábban írtuk

Ezzel szemben – folytatta – a Fidesz-kormány 1998-ban és 2010-ben is deklarálta, hogy a társadalompolitikai célokra hivatkozó privatizációnak vége, és a lehető legszélesebb körét visszavásárolta és visszaállította az állami vagyonnak.