Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Több mint kétszáz kilométeren van harmadfokú árvízi készültség a Tiszán. Összesen pedig 410 kilométernyi folyószakaszon van védekezés. A jeges ár mozgása lelassult, egyelőre a tiszaderzsi szűkületnél rekedt meg a jégtorlasz. A szakemberek abban bíznak, hogy a jég egyszerűen elolvad, de arra is felkészültek, ha a kiskörei víztározóhoz érkezne. A vonuló jeges ár hatalmas károkat okozott a térségben. A part mentét teljesen letarolták a jégtáblák: hajók, stégek süllyedtek el.

Teljesen letarolta a Tisza jege a stégeket az éjjel Tiszaszőlősnél. Reggel már csak a törmelékek emlékeztettek a part menti pihenőhelyekre. Hajókat és csónakokat is magával sodort az ár. Egy lakóhajó is eltűnt a jégtáblák között, amikor a sodrás miatt elszakadtak a tartókötelei.

Szerda délelőtt minden mozdíthatót elvontattak délelőtt a Katamarán kikötőben az ár elől. A helyiek attól tartanak, hogy a levonuló jég újabb dugókat okoz, ami miatt jelentősen emelkedhet a víz szintje.

Nem volt ilyen a Tisza 1970 óta, ilyen jégzajlást még nem láttunk – jegyezte meg egy helyi lakos.

A jégtorlasz napközben többször megindult, ekkorra a tiszaörvényi szakaszon már megerősítették a lakóhajók kötélzetét.

Kísérteties látványt nyújtott a hétfőn elszabadult tiszacsegei komp és a tiszaszőlősi lakóhajó is, amikor a jégzajlással a Tiszaderzsi szűkülethez értek.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella az M1-nek azt mondta: amíg a komp a folyó közepén van, nem tudják kivontatni. Hozzátette azt is: a jégtorlasz elérte a kiskörei víztározó összefüggő jegét.

hirado.hu