A szuverenitásához mindig ragaszkodó magyar nép hitt az 1945-ben megígért szabadságban, de a valóságban elnyomás következett be. A magyarság fellázadt, de elárulták – hangzottak el a Magyarságkutató Intézet 1956 „Nem arról van szó, hogy mi magyarok bármi rosszat tettünk volna. Minket elárultak.” (Horváth János) című tudományos konferenciájának megnyitóján Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője gondolatai, akinek köszöntőjét Rékasi Károly színművész tolmácsolta.

Hirdetés

Az EMMI első embere méltatta Horváth Jánost, az Országgyűlés 2019-ben elhunyt korelnökét, aki idén lenne 100 éves. A konferencia az ő életpályáján keresztül vette górcső alá a XX. századi magyar történelem fontos eseményeit. Horváth Jánost 1944-ben a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalomban vitt szerepéért a Gestapo letartóztatta, de sikerült megszöknie. 1945-ben a Független Kisgazdapárt képviselőjévé választották, 1947-ben a Magyar Közöség-perben koholt vádak alapján 4 év kényszermunkára ítélték a kommunisták. 1956-ban az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanács vezetője lett, november 4. után emigrációba kényszerült. Amerikában is a magyar ügyet szolgálta, 1997-ben tért haza végleg, 1998-ban nyert ismét parlamenti mandátumot, 2014-ig volt országgyűlési képviselő. Hogy milyen Magyarországra jött haza, azt Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány munkatársa elevenítette fel.

Súlyos bűnök nem kerültek máig sem nyilvánosságra, figyelmeztetett Wittner Mária. Az 1956-os szabadságharcos, volt halálraítélt figyelmeztetett: az igazságot mindig ki kell mondani, akkor is, ha sokaknak kellemetlen.

Dr. M. Kiss Sándor történész emlékeztetett: az iszonyatos trianoni csonkítás után Magyarország saját erejéből talpra állt, és a második világháborúig saját útját járta. A törékeny függetlenség megvédésében széles nemzeti egyetértés volt, ez határozta meg Horváth János gondolkodását is. A két világháború között jelentős szervezet volt a Turul Szövetség, amelynek fő küldetése a tehetséges parasztfiatalok felkarolása, szociális megsegítése volt, hogy az anyagi helyzet ne befolyásolja hátrányosan az oktatáshoz való hozzáférésüket. Horváth János is tagja volt e szervezetnek, melynek tagjai közül sokan fordultak szembe tevőlegesen egyrészt a háborúba sodródással, másrészt később a német megszállással. A Gestapo, majd a kommunisták fogságában egyaránt kínzásoknak vetették alá, de lélekben töretlen maradt – derült ki a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főigazgató-helyettese előadásából.

Korábban írtuk

– A sorsunk nem 1945-ben, hanem az 1945 és 1947 közötti sorsfordító két évben dőlt el a társutasok árulásával és a kékcédulás választásokkal – szögezte le dr. Szerencsés Károly. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének docense szerint abban a két évben a demokráciát, függetlenséget, keresztény értékeket, a magyar sajátosságokra tekintettel lévő szociális méltányosságot képviselő alternatíva a Független Kisgazdapárt volt. A másik alternatívát a gyenge Kommunista Párt és a hozzá csatlakozó szociáldemokrata és parasztpárti vezetők képviselték

– A szovjet típusú rendszerek lényege a félelem volt. A koncepciós perekhez ugyanis nem volt szükség valóságos cselekedetekre, akkor is vádlott lehetett valaki, ha egyáltalán semmit sem tett. A célszemélyeket mindig a politikai vezetés találta ki – mutatott rá a kommunista diktatúra abszurditására dr. Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara Állam- és Jogtörténeti Tanszékének vezetője a koncepciós perek természetét taglalva hozzátette, hogy a bírósági tárgyalások voltak a legkevésbé fontosak, hiszen az ítéletek már előre megszülettek.

– A szellemi elit börtönbe zárt képviselői kiszabadulásuk után nem állíthatták a nemzet szolgálatába tudásukat, Horváth János például műszerészként dolgozott 1951 után. És bár 1954-ben Nagy Imre politikai szerepvállalásra kérte, elvi okokból ezt nem vállalta. 1956-ban viszont értette a történelem hívó szavát. November 4-én koalíciós, bár kommunista dominanciájú kormány alakult, a nemzeti függetlenség elve hozta közös platformra a kommunistákat, a szociáldemokratákat, a kisgazdákat és a Petőfi Párt néven újjáalakult parasztpártiakat – mondta Nagy Imre 1956-os kormányairól szólva Földváryné dr. Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke.

– Az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945 előtt szövetséges volt a Németország elleni harcban. Ugyanakkor a Szovjetunió azon elvek tagadása volt, amikre az USA épült. Az amerikai politikai körökben viták folytak arról, hogy mit kezdjenek a helyzettel – mondta dr. Glant Tibor. A Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszéke Angol-Amerikai Intézetének docense szerint az Egyesült Államok 1956-os szerepének megértéséhez tudni kell, hogy Dwight Eisenhower volt évtizedek óta az első republikánus elnök, akinek esélye volt az újraválasztásra. Ehhez birodalomépítő politikába kezdett, ennek terepe viszont a Közel-Kelet volt, ahol 1956-ban a szuezi válság megoldása kötötte le minden figyelmét. Ezért eleve kizárt volt, hogy az USA érdemben fellépjen Magyarország érdekében. Verbális támogatás, politikai inaktivitás – ez jellemezte Amerikai Magyarország- és a Szovjetunió Szuez-politikáját. A nagyhatalmi logika döntött – mondta Glant Tibor.

– A magyarság a helyi nemzeti bizottmányok, forradalmi nemzeti bizottságok, munkástanácsok megválasztásával megmutatta, milyen a valódi demokrácia. Ezen önigazgató, képviseleti testületek mögött széles társadalmi támogatás állt, ezzel kettős hatalom jött létre, hiszen ezzel szemben állt a Kádár vezette Magyar Szocialista Munkáspárt. A tárgyalások hamar zátonyra futottak, így a kommunisták fegyveresen számoltak le a magyar társadalommal – mondta Borvendég Zsuzsanna történész. A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa hozzátette: Kádárék arra is ügyeltek, hogy köztörvényes bűnözőkként bélyegezzék meg a politikai elítélteket, sátáni módon elvéve a nemzettől a hősök tiszteletének lehetőségét.

– 1945 óta már működtek emigrációs szervezetek Amerikában és Nyugat-Európában. Az 1956-os harcokban aktív új emigránsok azonban új szervezeteket hoztak létre. Az egyik ilyen bécsi szervezkedés egyik vezetője Horváth János volt – mondta Szeredi Pál történész. A népi mozgalom kutatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az e körökben aktív Szabó Miklóst a kommunista államvédelem telepítette nyugatra azzal a céllal, hogy az emigrációs szervezeteket szétzilálja.

Cey-Bert Róbert Gyula 1956-os szabadságharcos arról beszélt, hogy 1956 októberében leírhatatlan boldogság áradt szét az utcákon. – Az volt életem legboldogabb hete – mondta a gasztronómus, író, történetkutató. Az 1956-ban 18 éves Cey-Bert Róbert hozzátette: november 4. után kétségbeesés és dac lett úrrá mindenkin. Kalandos úton hazajutott Kaposvárra, ahol az egyik gimnáziumi tanára figyelmeztette, hogy keresik a karhatalmisták. Ausztriában érettségizett, majd a Genfi Egyetemen megválasztották a Magyar Diákszövetség elnökének. – Itt a svájci és más nyugati diákok között erős volt a baloldal, Kádárék pedig provokátorokat küldtek közénk, jelentéseket írtak rólunk – elevenítette fel emigrációja első időszakát Cey-Bert Róbert, hozzátéve, hogy már Bécsben is volt olyan, aki antiszemitizmussal rágalmazta a szabadságharcosokat. 1968-ban a párizsi Sorbonne-on a doktori diplomájára készülve szembesült azzal, hogy a francia fővárosban zajló diáklázadások szónokai a Szovjetuniót és a kommunizmust éltetik. Cey-Bert Róbert szót kért egy ilyen eseményen, elmesélte a szovjet valóságot, mire kitépték a kezéből a mikrofont és összeverték. – A hálózatok ma is működnek, mi pedig ma is küzdünk a szabadságért – zárta személyes emlékezését Cey-Bert Róbert. A harc kétségtelenül indokolt, hiszen a kommunizmus, bár új és új arcokban, de ma is jelen van, amint arra Rákay Philip kommunikációs szakember rámutatott.