Teljesen mindegy, mit ígérget Gyurcsány Ferenc a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapta és most is be akarja csapni őket – reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben Varju László (DK) hétfői sajtótájékoztatójára.

Varju László, a DK alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján kétpilléres nyugdíjrendszert ígért pártja kormányra kerülése esetén, a munkanyugdíjat ötvenezer forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki. Az alelnök arról is beszélt, sok nyugdíjas jelezte, hogy a hozzájuk érkezett plusz összeg lényegesen alacsonyabb annál, mint amivel számoltak, illetve egyesek nem is kapták meg a nekik járó emelést.

„A DK állításával ellentétben a nyugdíjak kifizetése a szokásos rendben zajlik, a banki utalások már megérkeztek, a kézbesítés pedig a postai kifizetési naptár szerint történik” – írta Hidvéghi Balázs.

Hozzátette: a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés összegének számítását törvény szabályozza, és mindenki megkapja az őt illető támogatásokat.

„Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat, soha nem fizettek nekik nyugdíjprémiumot, és sorozatos megszorításokkal sújtották őket. A Fidesz-KDNP megbecsüli a nyugdíjasokat, megőrzi a nyugdíjak értékét és szeretnénk, ha a gazdasági sikerekből az idősek is részesülnének”, ezért a most a nyugdíjjal együtt nemcsak nyugdíj-kiegészítés, hanem „Magyarországon először nyugdíjprémium is érkezik” – tette hozzá a Fidesz kommunikációs igazgatója.

MTI