Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető szlovák kollégájával, Rastislav Kácerrel közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Európa ma súlyos kihívásokkal néz szembe, s ilyen helyzetben a jószomszédi, kiszámítható és megbízható kapcsolatok jelentősége felértékelődik.

„Magyarország és Szlovákia olyan kiszámítható és megbízható partnerséget épített fel, amely segít mindkettőnknek abban, hogy ezeket a biztonsági, gazdasági és energiaellátási nehézségeket eredményesebben kezeljük, mintha nem működnénk együtt” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy mindkét ország megbízható NATO-szövetséges, Szlovákia ráadásul többtucatnyi rendőrrel járul hozzá az ostrom alatt álló magyar-szerb határ védelméhez, ahol csak idén eddig már mintegy 255 ezer illegális átlépési kísérletet akadályoztak meg.

„Az önök szlovák rendőrei most szembesülhetnek azzal az elképesztő agresszivitással, amelyet a migránsok, illetve az embercsempészek bemutatnak” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Szlovákia Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere, tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta a 13 milliárd eurót és ezzel rekordot döntött, s idén is 43 százalékos növekedést regisztráltak.

A kapcsolatok további bővítése érdekében folyamatos a két ország közötti összeköttetések javítása, jövőre három Ipoly-híd, valamint egy közúti és egy kompkapcsolat fog elkészülni, így öt újabb helyen lesz határátlépés – húzta alá.

Jó hírnek nevezte, hogy az Európai Bizottság elfogadta azt a magyar-szlovák közös programot, amelynek keretében 135 millió euró értékben hajthatók végre határon átnyúló fejlesztések közösségi finanszírozással a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban.

A miniszter ezt követően az energiaellátást is érintette, úgy vélve, hogy „nagyon helyes, nagyon jó stratégiai döntésnek bizonyult” a gázvezeték-rendszerek és a villamosenergia-hálózatok összekötése.

Elmondta, mára az áram vált az első számú importtermékké Szlovákiából, miután a határkeresztező kapacitás másfélszeresére emelkedett a közelmúltbeli fejlesztések nyomán.

Hozzátette, hogy a gázvezeték-rendszerek összeköttetésének eredményeként fontos pont jöhet létre az észak-déli tranzitútvonalon, az interkonnektor kapacitását pedig Magyarország kész a jelenlegi évi 1,75 milliárd köbméterről 5,2 milliárd köbméterre növelni Szlovákia irányába.

Kölcsönösen előnyösnek minősítette a szoros együttműködést a nukleáris energia terén is, és kiemelte, hogy mindkét ország kapacitásai növelésén dolgozik az energiabiztonság javítása érdekében.

„Örömteli, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködéséből eddig mindkét ország sokat tudott profitálni. Mindkét országnak sokat segít ez az együttműködés a jelenlegi nehéz helyzet kezelésében” – hangsúlyozta.

„Mi, Magyarország részéről azon leszünk, hogy ez a jövőben is így maradjon (…) Örülök annak, hogy az erre való nyitottság a szlovák kormány részéről is adottnak tekinthető” – mondta.

Szijjártó Péter a két ország közötti vitás ügyeket firtató újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy ezekről idén többször egyeztetett a kisebbségi vegyes bizottság, és a „kérdések jelentős részében, nagyon kevés kivétellel, sikerült megállapodni”, a testület két társelnöke pedig hamarosan újra találkozik.

Tájékoztatása szerint a gazdasági típusú ügyekről a gazdasági vegyes bizottságban fognak tárgyalni, amelynek nemrég leváltották a szlovák társelnökét. „Mi készen állunk az egyeztetés folytatására” – közölte.