Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, szerk.
Hirdetés

Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és „hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát”, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet „sikeresnek is tartok” – jelentette ki a kormányfő.

„Akkor még más szelek fújdogáltak Európában, bennünket magyarokat is inzultáltak éppen eléggé azért, mert megvédtük a határainkat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint „két dolgot nem csinálunk, nem panaszkodunk és nem magyarázkodunk”.    

„Tesszük a dolgunkat, és abban hiszünk, hogy a munkánk az majd beszél helyettünk is” – közölte. Hozzátette: ez igaz a migrációra is.

Orbán Viktor hangoztatta: azt tanácsolja mindenkinek, hogy tegyék azt, amit Magyarország már 2015-ben tett.

Kiemelte: még ha sikeres is lesz Görögország kísérlete a migránsok feltartóztatására, nem szabad elfeledkezni arról a 130 ezer emberről, aki már északra van a görög határtól, és be akar jutni Európába.

Miután Görögország őket már átengedte, a Görögország utáni határokon kell megállítani őket. Ezért nem szabad elfeledkezni a Macedóniának és Szerbiának nyújtandó segítségről, mert meg kell próbálni minél délebbre megállítani ezt a tömeget – mondta Orbán Viktor.

Ha ez nem sikerül, akkor, mint 2015-ben, „végső mentsvárnak ott lesznek a magyarok”, a szerb-magyar határon meg fogjuk őket állítani – tette hozzá.