Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Farkas Sándor megjegyezte, hogy a 36 milliárd forint kétévi öntözésfejlesztési támogatás összegével egyezik meg, ennyi pénz „landolt a péti Nitrogénművek zsebébe, többek között Bige László zsebébe”. Hozzátette: Magyarország kormánya rendkívül sokat áldoz a vidékre, annak megtartó erejére, nem engedhetik meg, hogy „ilyen személyek, vállalkozások, cégek” tönkretegyék, elbizonytalanítsák a gazdálkodókat.

Az államtitkár kitért arra: a 2021-2027-es uniós fejlesztési időszakban a vidékfejlesztésre 4265 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, ez olyan lehetőséget teremt a vidék teljes megújulására, amely soha sem volt, és lehet, hogy belátható időn belül nem is lesz.

Hozzátette: most, amikor a nemzetközi piacon is bekövetkezett egy energiaár-robbanás, az elmúlt hetekben Bige László vezetésével a Nitrogénművek Zrt. olyan drasztikus áremelésbe kezdett, ami teljesen váratlanul érte a magyar gazdatársadalmat, elbizonytalanította, kiszámíthatatlanná tette gazdálkodásuk jövőjét. A jelenlegi műtrágyaárak 2,5-3-szorosai a korábbiaknak, semmi nem indokolt ilyen mértékű áremelkedést – szögezte le az államtitkár.

Farkas Sándor emlékeztetett, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatai során a kartellezés ténye kiderült, ezért a GVH bírságot vetett ki a kartellezőkre, többek között a Nitrogénművek Zrt.-re is. „Erre Bige Lászlóék azt mondták, hogy egy nap szolgálják ki decemberben a magyar gazdákat, a többit exportálják” – fogalmazott az AM államtitkára.

Korábban írtuk

Szólt arról, hogy az elmúlt napokban a baloldal leendő, előválasztásokon nyert miniszterelnök-jelöltjének Bige László annyi pénzt ígért, „amennyit nem szégyell, illetve amennyit kér”. Farkas Sándor mindezt elfogadhatatlannak, felháborítónak tartja.

Az államtitkár leszögezte: a magyar agrárium a járvány idején is helytállt, ugyanúgy termelt, kiszolgált mindenkit. Éppen ezért elfogadhatatlannak tartják és visszautasítják azt a bizonytalanságot keltő magatartást, mint amilyen a műtrágya árával való beavatkozás a magyar termelők, gazdák életébe. Szeretnék a következő időszakban megfelelő lépésekkel elkerülni, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő újra, a kartellezések megszüntetésére sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani – hangsúlyozta. Hozzátette: azt nem meri mondani, hogy lecsökkentik a műtrágya árát, de törekszenek arra, hogy kiszámítható gazdasági feltételeket teremtsenek az agrárium minden szereplőjének.

Kérdésre válaszolva elmondta: számtalan importőr is van Magyarországon, és már Bige László is visszakozott a korábbi elképzelésétől – amely szerint decemberben egy napig szolgálják ki a magyar vevőket – és azt nyilatkozta, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak a termékeik. „Lesz elegendő műtrágya” – jelentette ki Farkas Sándor.

Hozzátette: jelen pillanatban kialakult ára van a műtrágyának, a kormány megfelelő egyeztetések után fogja eldönteni, hogy milyen beavatkozást kíván tenni.