⚠️ Nincs új a nap alatt! Brüsszelben továbbra sem tettek le arról, hogy rákényszerítsék a tagállamokat a bevondorlók…

Gepostet von Kovács Zoltán am Mittwoch, 22. Januar 2020
Hirdetés

Kovács Zoltán hangsúlyozta: Magyarországot meg kell őrizni magyar országnak, Európát pedig európainak.

A Facebookra felkerült videójában Kovács Zoltán kifejtette: „azt gondolnánk, hogy lassan öt évvel a migrációs válság után Európa felelős politikusai végre belátták a bevándorláspárti politikájuk kudarcát”. Hozzátette: „sajnos nem ez a helyzet”. Most éppen az európai liberálisok tettek le egy újabb javaslatot az Európai Parlament asztalára. A „magukat Európa megújítóinak tekintő csoport” (Renew Europe) olyan javaslatokat tett az asztalra, amelyek „kísértetiesen emlékeztetnek Soros György 2015-ös tervére” – jegyezte meg.

Eszerint – mint az államtitkár elmondta – lehetőséget, nem pedig veszélyt látnak a migrációban, menedzselni akarják, nem pedig megállítani. Ösztönözni akarják a bevándorlók beáramlását és a családegyesítést, állampolgárságot szeretnének nekik adni, illetve arra köteleznék az európai tagállamokat, hogy kötelezően vegyenek részt a migránsok szétosztásában. Továbbá sokkal több szerepet, lehetőséget adnának azoknak az ngo-knak, amelyek eddig is aktívak voltak a bevándorlás segítésében. Ez a „2015-ben már látványosan megbukott bevándorláspárti tervek leporolása és újra napirendre tétele” – jelentette ki Kovács Zoltán, hozzáfűzve: nevükben Európa megújításáról beszélnek, de „mi pontosan tudjuk, hogy ezek a tervek Európa pusztulásával járnának”.

Magyarország kormánya – ahogy az elmúlt öt évben is – következetesen a magyar emberek jogait és érdekeit képviseli az Európai Unióban – szögezte le az államtitkár.