Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A képviselő elmondta: Veres Pál, Miskolc polgármestere és a szocialista-jobbikos városvezetés már több mint fél éve „semmi mást nem csinál, csak leplezi szakmai alkalmatlanságát, és állandóan visszamutogat a korábbi fideszes városvezetésre, ahelyett, hogy vezetné a várost.”

Úgy fogalmazott: alkalmatlanságuk hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben, „hiszen tavaly október óta képtelenek voltak egy kész, biztos, minden tekintetben kormánytámogatást élvező projektet aláírni és lehívni.”

Az előzményekről elmondta: a diósgyőri vár második ütemének fejlesztése Kriza Ákos, Miskolc korábbi fideszes polgármestere és Orbán Viktor miniszterelnök megállapodása alapján, részben uniós pályázat, részben a Modern Városok Program finanszírozásában keződött meg 2017-ben. Az 1,5 milliárd forintos uniós forrás mellé a kormány 5,5 milliárd forintot különített el erre a célra.

Korábban írtuk

A vár teljes újratervezésének dokumentációja 2018-ban készült el, ám világossá vált, hogy eredeti állapotára visszaépíteni Nagy Lajos király várát 7 milliárd forintból nem lehet – mondta a politikus.

Hozzátette: a korábbi fideszes városvezetés ugyanakkor nem mondott le a beruházásról, a projekt olyannyira előkészített volt, hogy a választások után az új városvezetés, akár 2019. október 14-én is kezdeményezhette volna a Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Államtitkárságon a közbeszerzés eredményes lezárását, de nem tette.

Amennyiben Miskolc jelenlegi vezetése aláírja az okiratot, akkor folytatódhatott volna a vár rekonstrukciója – fogalmazott Hubay György, hozzátéve: a kormány ezek után vonta vissza az 1,5 milliárd forintot, mivel teljesen bizonytalannak látta ennek felhasználását, és nem akarta, hogy Magyarország elveszítse ezt a forrást a miskolci szocialista-jobbikos városvezetés és Veres Pál polgármester miatt.

Hubay György hozzátette: Veres Pálnak és „csapatának” sikerült szétvernie egy teljesen kész, a kormány által mind a fideszes, mind az új ellenzéki városvezetés idején támogatott projektet, mert „Mekk Elekként” ők mindent újra akartak tervezni.

A miskolci polgármesteri hivatal azt közölte: a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormányzat visszavonta a diósgyőri vár felújítását finanszírozó egyik, 1,5 milliárd forintos támogatási szerződést, amely elsősorban a külső vár fejlesztését szolgálta volna. A városvezetés szerint jelentős csúszással örökölték meg a projektet, és ez teszi most lehetetlenné a megvalósítást.