Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írták: „szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott”.

Hozzátették: tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásuk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el.

Úgy fogalmaztak: „ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze”.

„Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik” – tették hozzá.

Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a ”nemtudoménmik„), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (…) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”