Megrovást kapott az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsától Molnár Gyula volt pártelnök – számolt be a döntésről Tóth Bertalan, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív, illusztráció

A vasárnap megválasztott pártelnök az általa a hvg.hu-nak elmondottakat megerősítve közölte, Molnár Gyula megsértette az alapszabályt azzal, hogy nem terjesztette az országos elnökség elé a Liberálisokkal kötött választási megállapodást.

Hozzátette: a fegyelmi eljárást a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság kezdeményezte, a fegyelmi ügyek tanácsa pedig megállapította a fegyelmi vétséget.

Az ügy ezzel le van zárva – tette hozzá Tóth Bertalan.

Az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt által megkötött megállapodás akkor vált széles körben ismertté, amikor Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője május közepén, megalakulása után pár nappal kilépett a Párbeszéd parlamenti frakciójából. Bősz Anett a döntést azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztalták, partnereik nem teljesítik az együttműködésre vonatkozó, szóban, illetve írásban vállalt kötelezettségeiket. 

Sajtóhírek szerint a megállapodás értelmében a szocialisták évente 60 millió forinttal támogatták volna a Liberálisokat.

Tóth Bertalan akkor azt mondta, sem az MSZP elnöksége, sem a választmány nem hozott előzetesen döntést a dokumentumban foglaltakról, tehát ilyen megállapodás megkötésére nem volt felhatalmazva az MSZP elnöke.