Az MSZP országos választási bizottsága (ovb) úgy döntött keddi ülésén, hogy Tóth Józsefet, az MSZP XIII. kerületi polgármesterét bízza meg a budapesti választási felkészüléssel – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel.

A közlemény szerint a testület elfogadta a párt augusztusi országjárásnak menetrendjét, megvitatta az országgyűlési frakció őszi feladattervét és foglalkozott a párt választási programjának téziseivel.

Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje, az ovb vezetője kedd délutáni sajtótájékoztatóján jelentette be: azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József koordinálja a szocialisták budapesti választási felkészülését.

Kedd reggel Molnár Zsolt, az országos elnökség tagja, korábbi fővárosi MSZP elnök még arról nyilatkozott, hogy ezt a feladatot ő látja el. Az ATV reggeli műsorában úgy fogalmazott, „az országos elnökség egyhangú szavazással mandátumot adott nekem arra, hogy a budapesti kampány és a budapesti politikai kereteket rakjam össze”.

Botka László és Molnár Zsolt között múlt héten éleződött ki a konfliktust az MSZP szövetségi politikája miatt. A két politikus hétfőn Szegeden találkozott, hogy rendezze nézeteltéréseit.

Botka László hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni.

MTI