Az esélyegyenlőség érdekében felül kell vizsgálni a szabad iskolaválasztás jogát, vetette fel Lamperth Mónika. A szociális és munkaügyi miniszter szerint a szabad iskolaválasztás oktatási szegregációval jár együtt, ami ellen egy baloldali kormánynak küzdeni kell. Lamperth Mónika felvetését csak az Országos Cigány Önkormányzat támogatja. A tanszabadság mint alkotmányos alapjog valóban nem mindenki számára érhető el. Kérdés, hogy a szabad iskolaválasztás korlátozásával megteremthető-e az esélyegyenlőség.

– A szabad iskolaválasztás szabályozásába korlátokat kell beépíteni, mert a jelenlegi rendszer nem szolgálja megfelelően az esélyegyenlőséget. Egy baloldali kormány nem engedheti, hogy a szegényebb sorsú gyerekeknek az iskola ne jelentsen felzárkózási lehetőséget. Az esélyegyenlőségért felelős miniszterként nem nézhetem szótlanul, hogy egy somogyi faluból azok a szülők, akik tehetik, gyerekeiket elviszik egy jobb városi iskolába, így a szegény családokban élő, többségében cigány gyerekek, ott maradnak az alulfinanszírozott iskolában – mondta múlt héten Lamperth Mónika.

A miniszter szerint aggasztó, hogy a tehetősebbek az általuk jobbnak ítélt iskolákba járatják gyermekeiket. A pedagógusok pedig vándorolnak a tehetségesebb gyermekek után, így a szegényebb falvak és a nagyvárosok perifériáján élő, hátrányos helyzetű gyerekek alacsonyabb színvonalú oktatásban részesülnek. Mint mondta, nem tiltásról van szó, hanem arról, hogy a szegény családok gyerekei előtt nincs szabad iskolaválasztás, márpedig az iskolának esélyteremtőnek kell lennie. Közölte, nem bánja, hogy nagy vihart kavaró álláspontjával követ dobott az állóvízbe.

Alkotmányos alapjog

A szegregáció fogalmával hazánkban legtöbbször az oktatás területén találkozunk. A szegregáció ellen küzdők szinte naponta felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar oktatási rendszer a „szegregáció meleg – ágya”. A szabad iskolaválasztás korlátozása vagy megszüntetése azonban alkotmányos alapjogokat érint, így nemcsak a közoktatási törvényt kellene módosítani. A Magyar Köztársaság alkotmánya biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot, amit a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával valósít meg, tiszteletben tartja és támogatja a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. A tanszabadság legfontosabb eleme pedig a szabad iskolaválasztás joga, melyet részleteiben a közoktatási törvény szabályoz: kimondja, a szülő az általa választott bármelyik oktatási intézménybe beadhatja gyermeke felvételi kérelmét, és később egy esetleges iskolaváltásáról is szabadon dönthet. A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot.

Jogilag tehát minden szülőnek adott a lehetőség, hogy gyermekének a legmagasabb szintű oktatást válassza. Gyakorlatilag azonban a szabad iskolaválasztás joga nem adatik meg mindenkinek. Hogyan válasszon szabadon iskolát az a falusi család, ahol nincs autó, és a tömegközlekedés, ha a vasút és a buszközlekedés leépítése után egyáltalán még van, megfizethetetlen? Hogyan döntsön szabadon az a szülő, aki kevésbé képzett, és nem tud eligazodni az oktatási rendszer kínálta lehetőségek között? Ezzel a fontos szabadságjoggal nem minden állampolgár tud élni, ezt elismerik jobb- és baloldalon egyaránt. A vita a probléma megoldásából fakad.

Egy támogató, sok ellenző

Szakmai szinten már évek óta tart a vita az esélyegyenlőség és a szabad iskolaválasztás témakörében. A 2001-2002-es tanévben az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából a Kurt Lewin Alapítvány vizsgálta a szülői jogok érvényesülését. „A szabad iskolaválasztás még nem valódi szabadság.

Mindaddig nem is lesz az, ameddig a családok és a települések jelentős hányadát a hiány és a nélkülözés jellemzi.” Az alapítvány szerint az életkörülményeket érintő és folyamatosan jelen lévő hiány (a megfelelő lakáskörülmények, a gyermek ruháinak, cipőjének, a megfelelő étkezés hiánya) meghatározóvá tud válni az iskolaválasztás során. A szülő abba az intézménybe viszi gyermekét, ahol biztosított számára az étkezés, ahol alkalmanként adományruhákat osztanak szét a rászorulók között. A vizsgálat megállapította, hogy „a szabadelvű iskolarendszer, a szabad iskolaválasztás, az egyének igényeinek magas fokú és differenciált kielégítése nem létezhet társadalmi jólét nélkül”. Halász Gábor, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos tanácsadója szerint a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyerekeik a legjobb képzést kapják, csakhogy az ennek hatására kialakult szegregációt nehéz ellensúlyozni.

– Az iskolaválasztás korlátozását, ahogy tudják, ki fogják játszani az emberek. Úgy vélem, a szegregációt nem az egyéni szabadság korlátozásával kellene csökkenteni – mondja Halász Gábor.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője valós problémának tartja, hogy a rendszer növeli a társadalmi különbségeket, és azzal is egyetért, hogy ezzel intenzíven kell foglalkozni. Azt viszont nem tartja jó ötletnek, ha a szülőktől és a gyerekektől elveszik a választás jogát.

– Ezernyi más eszköz lenne arra, hogy a különbségeket csökkentsük. Fejleszteni lehetne a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak eszközparkját, az ott tanítóknak jobb körülményeket biztosítani – sorolja.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára szerint a jelenlegi oktatási rendszer nehezen tervezhető és működtethető, mert nem lehet előre tudni, hogy egy diákot hová íratnak be a szülei. Ezekre a kérdésekre próbáltak eddig is megoldást találni, részben az iskolai körzethatárokra vonatkozó szabályok megváltoztatásával, vagy azzal, hogy az általános iskolai felvételinél előnyben kell részesíteni a helyben lakókat, a hátrányos helyzetű diákokat. Az államtitkár fontosnak tartja, hogy azoknak a véleményét is megismerjék, akiket ez ténylegesen érintene. Mindenképpen hosszas egyeztetésre van szükség.

Kertesi Gábor közgazdász, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa úgy véli, a családok válogassanak az iskolák között, és ne az iskolák a gyerekek között. Az oktatási szakértők többsége is ellenzi, hogy a szülőktől megvonják a szabad iskolaválasztás lehetőségét, ugyanis a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyermekük a legjobb képzésben részesüljön, ettől a fejkvóta megvonása sem riasztaná el őket. A Magyar Nemzet ezzel kapcsolatban arról írt, a szülők készek akár gyermekeik lakcímének ideiglenes megváltoztatására is azért, hogy a választott iskolákba írathassák őket.

– Örvendetes, hogy Lamperth Mónika az esélyegyenlőség növelését célzó indítványnyal állt elő, de a javaslata teljesen idegen a jelenlegi oktatási rendszertől – mondta Kerpen Gábor.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint fontos, hogy a szülők a gyermek szükségleteinek megfelelően választhassanak iskolát. Ha a tehetősebb szülőket megfosztják ettől a lehetőségtől, akkor magániskolákba fogják íratni a gyermekeiket, ami még jobban kiszélesítheti a szakadékot szegények és gazdagok között. Az állami iskolák száma így is folyamatosan csökken, míg a magániskoláké nő. A kormánynak inkább forrásokat kell adni az esélyegyenlőségi programoknak, kisebb osztályokat létrehozni, és emelni a falusi iskolák tárgyi eszközeit.

Pokorni Zoltán is elfogadhatatlannak tartja Lamperth Mónika javaslatát. Szerinte a még mozdulni képes középosztály gyermekeit fosztanák meg a szabad választástól, és súlyosan korlátoznák a tehetséggondozást. Helyette programokat kell kidolgozni kidolgozni arra, hogy a minőségi tanulás esélye olyan intézményekben is biztosított legyen, ahol nincsenek szaktanárok és megfelelő eszközök. Pokorni szerint folytatódik a forráskivonás az oktatásban, mind a most kezdődött, mind a jövő ősztől esedékes tanévben 35-40 milliárdos csökkenéssel számolhat az ágazat.

Egyedül az Országos Cigány Önkormányzat támogatja Lamperth Mónika kezdeményezését. Ők úgy látják, a szabad iskolaválasztás gyakorlata a cigány gyerekek esetében szabad gyermekválasztást jelent, mert az iskola dönti el, hogy felveszik-e őket tanulóként. A szervezet honlapja Lampert Mónikát a „cigányok Mária Teréziája”-ként említi. Mária Terézia 1777-ben rendeletben írta elő a 6 és 12 éves korúak tankötelezettségét.

Nem gondolt nagyot

Millei Ilona, a Népszava újságírója szerint „Lamperth Mónika nem gondolt eléggé nagyot.” Írásában kifejti, a „káros és borzasztó melléktermék”, a szegregáció felszámolásához a jogok megnyirbálása kevés. „Egy gyerek esélyegyenlőségének megteremtését késő az iskolában elkezdeni, arról már az anya tanításával, a terhesgondozás alatt gondoskodni kellene, hogy aztán folytatódhasson a bölcsődében, óvodában, iskolában is.” Innen már nem vagyunk messze egy szép, új világtól, ahol elvesszük a kórházban a gyerekeket az anyjuktól, és beadjuk egy közös intézménybe, hogy mindenki ugyanazt az étkezést kapja, ugyanazt a mesét hallja, ugyanolyan ruhát viseljen, ugyanazokkal a játékokkal játsszon. Pár évtized alatt megvalósítjuk az ideális társadalmat, ahol mindenki egyforma.

Manapság divatos dolog tanulmányokat írni arról, hogy egy integrált osztályközösségben a jó tanulók húzzák magukkal a gyengébb képességűeket. Nem mindegy azonban, hogy milyen a jó és a rossz képességűek aránya. Az Echo TV Edelényben megkérdezte Szathmáriné Molnár Évát, a Borsodi Iskola igazgatóhelyettesét. Az iskolában fele-fele arányban tanulnak roma és nem roma diákok, a tanítási órák a fegyelmezéssel telnek, tanulni szinte lehetetlen.

– Ha elérjük, hogy a tanuló visszaköszön nekünk, az már siker – magyarázta a pedagógus.

Ezekben az iskolákban a tanárok egy hét alatt megfeszülnek, hogy valamilyen eredményt érjenek el. Majd a diák hazamegy, és az otthoni kultúra lenullázza, amit egy hét alatt elértek. Azokban az iskolákban, ahol különösen magas a szegény sorban élő, nem feltétlenül roma gyerekek aránya, a pedagógusok is túlterheltté válnak. A pluszfeladatokért azonban anyagi kompenzációt nem kapnak. Sok tanár ezért igyekszik olyan iskolát keresni magának, ahol kevesebb vesződséggel több sikerélményhez jut. A jobb képességű pedagógusok elvándorlása az egyik oka annak, hogy ezekben az intézményekben az oktatás színvonala is alacsonyabb.

Vajon merünk-e beszélni arról, hogy a cigányság egy jelentős része számára a tanulás, a megszerzett tudás azért nem számít értéknek, mert nincs a környezetükben arra példa, hogy tudással lehet kiemelkedni a szegénységből? Hogy egy olyan iskolában, ahol naponta azt kell megtanítani a gyereknek, hogyan üljön szépen, lehet-e oktatásról beszélni? Ha egy ilyen iskolából a gyermeke érdekeit néző szülő elviszi a gyermekét, vádolható-e azzal, hogy a szegregációt támogatja? Ha egy alkotmányos alapjoggal nem minden állampolgár tud élni, akkor az-e a megoldás, hogy korlátozzuk, esetleg mindenkitől elvesszük ezt a jogot, vagy megpróbáljuk minél szélesebb kör számára, ideális esetben minden állampolgár számára elérhetővé tenni? Megpróbáljuk szélesíteni a jogokat, vagy inkább elvonjuk azokat reform címszó alatt, így teremtve meg a társadalmi egyenlőség hamis mítoszát?

Lass Gábor

A cikk a Demokrata november 29-i számában jelent meg.

(A Demokrata korábbi cikkei itt olvashatók.)