Boros Bánk Levente a második Gyurcsány-kormányról

– Ha egy szóval kéne jellemeznie a második Gyurcsány-kormány első néhány hetes teljesítményét, melyik lenne az?

– Két szót választanék: teljes bizonytalanság. Ez uralkodik ugyanis a fejekben, a kormányzat működésében s a kormányprogrammal kapcsolatban is. Ilyen módon pedig szerves folytatását láthatjuk az előző Gyurcsány-kormány tevékenységének.

– Kezdjük a „fejekkel”! Meglepő Gyurcsány Ferenctől az az újfajta kommunikáció, amely szerint elsősorban bátorságra van szükség, hogy végre letérjünk az eddigi rosszul megválasztott útról, holott a kampányban dübörgő gazdaságról hallottunk. Vajon ilyen könnyű a váltás az embereknek is? Elfeledhetők ilyen hirtelen a pár hónappal ezelőtti kampányszlogenek?

– Úgy gondolom, ez a kulcskérdés. Csak halvány sejtésem van azzal kapcsolatban, az emberek mit látnak és mit hisznek el. Tömegek vannak elzárva a releváns információktól; gyakran mondom azt, hogy egy virtuális valóságba kényszerítették őket, nincsenek tisztában azzal, mi történik, mi igaz és valós, így pedig képtelenek arra, hogy felelős döntést hozzanak. A módszert ismerjük: a rendszerváltoztatás előtt is hasonló stílussal és eszközökkel operált a hatalom. A helyzetet most még inkább nehezíti a globalizálódás, a bulvárosodás és az embereknek a fogyasztói társadalomba kényszerítése. Úgy látom, mind a politikai kommunikáció, mind pedig a társadalom maga elszakadt a valóságtól, ez pedig demokratikus deficitet eredményezett a legitimáció és a döntések allokációja szempontjából is.

– Manapság többen már egyenesen a demokrácia válságát emlegetik. Ön szerint is ilyen súlyos a helyzet?

– Sokszor hallottuk már, hogy a demokrácia a legkevésbé rossz politikai berendezkedés, s ezzel én is egyetértek. Jobbat még nem sikerült kitalálni. A demokráciának azonban az lenne a lényege, hogy minden társadalmi csoport véleményét becsatornázzuk a politikába, s az adott politikai rezsim a társadalmi többség felhatalmazásával, az állampolgárok összességének érdekében kormányozzon. Nem csupán hazánkban, de meggyőződésem szerint az egész nyugati világban válságba került a demokrácia – egyrészt a már említett okok miatt, másrészt pedig az elitista politika miatt, amellyel számos országban találkozhatunk. A gyurcsányi centralizációval kapcsolatban a kedvenc párhuzamom az amerikai neokonzervatívok hatalomra kerülése. Náluk is azt láthatjuk, hogy miután néhány ember megfelelő pozícióba kerül, ők befolyásolják a legfontosabb döntéseket, s miután a társadalom már nem képes felelősen dönteni, ez a pozícióba került személyekre marad. A legnagyobb probléma a Gyurcsány-csomaggal és a második Gyurcsány-kormányzat szervezeti felépítésével ebből következően az, hogy a működés és a döntéshozatal már nem is ellenőrizhető minden esetben a demokratikus intézményrendszer erre hivatott eszközeivel.

– Mit jelent a gyakorlatban a Gyurcsány-féle centralizáció?

– Maga a folyamat egyrészt minden bizonynyal Gyurcsány Ferenc személyéből következik. Ő érezhetően egyszemélyi vezetőként lépett fel, elfoglalta az MSZP-t, majd a saját holdudvarát – ismerőseit, barátait, üzletfeleit – emelte be a kormányzásba, még akár úgy is, hogy azok nem kormányzati funkciót kaptak. Kirívó példa erre a közvetlenül az ő felügyelete alá tartozó, Draskovics Tibor vezette Államreform-bizottság, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amelyet a Wallis Csoport korábbi vezetője, Bajnai Gordon felügyel. Mindez felfogható úgy is, mint a döntések kiszervezése az intézményes politikai életből, a parlamentből és a kormányzatból, ugyanakkor nevezhetjük egyfajta tanácsadó testületnek is; Gyurcsány Ferenc éppen a napokban állította, hogy a döntéseket nem ő hozza, csupán szervezi a döntéshozatalt. Meggyőződésem, hogy ez a módszer a régi szocializációból fakad; a kormányfő maga is az etatista állampárt ifjúsági szervezetében nőtt fel, s ott hozzászokott a centralizált döntéshozatalhoz. Ennek pedig az a jellemzője, hogy néhány kiválasztott személy hoz meg minden döntést. Ha megnézzük a Gyurcsány Ferenc által kinevezett miniszterek listáját, könnyen megjósolható, hogy az ő feladatuk is csupán a végrehajtó szerepére korlátozódik; a döntések vagy a kormányon kívül, vagy a miniszterek felett születnek majd meg. Így azonban ellenőrizhetetlenné válik a kormányzás.

– Mit lehet ez ellen tenni?

– Az ország gazdasági, politikai és morális válságban van, ebből pedig zavar és bizonytalanság következik. Az előző Gyurcsány-kormány idején is láthattuk, hogy gyakorlatilag ad hoc politizálás és ad hoc döntéshozatal folyik, nincsenek átfogó elképzelések és tervek, pillanatnyi ötleteket hajtanak végre. Ilyen végtelen bizonytalanságban nagyon nehéz konkrét jövőképpel előállni. Nagyon szeretnék valami pozitívumot említeni, de ebben a pillanatban nem tudok. Kivéve azt, ami mindannyiunk felelőssége, úgy a médiáé, mint a politikai vezetőké: a társadalmat újra öntudatára kell ébreszteni. Ahhoz ugyanis, hogy bölcsen tudjanak dönteni a saját és az ország jövőjéről, s megfelelő embereket bízzon meg az ország vezetésével, a megfelelő információt a megfelelő helyre és a megfelelő időben el kell juttatni. A jelenlegi kormányzatnak mindez láthatóan nem áll érdekében, folytatják tovább a kommunikációt a kormányzás helyett. Navracsics Tibor nagyon pontosan mutatott rá a parlamentben a Gyurcsány-csomaggal kapcsolatban, hogy először volt egy választási program, majd lett egy kormányprogram, végül pedig megszületett az Új Egyensúly névre keresztelt program; mégis a három dokumentum közötti összefüggéseket, így a tényleges kormányzati szándékot nem lehet kideríteni belőlük: teljes a bizonytalanság. Úgy gondolom tehát, hogy az embereket informálni kell, mondhatnánk úgy is, hogy a társadalmat újra fel kell nevelni. Szemmel látható azonban, hogy nem csupán a kormányban és a társadalomban, de a nemzeti oldalon is zavar van, s ebben a pillanatban a Fidesszel kapcsolatban sem látható pontosan, vajon merre fog elmozdulni, és hogyan tudja végrehajtani az elkerülhetetlen megújulást. Erre pedig mindenképpen szükség van: személyi állományban, politikában és módszerekben is, mert a Fidesz is – a többi nemzeti párttal egyetemben – elszakadt a társadalomtól és a valóságtól. Akár tetszik nekünk, akár nem, Gyurcsány Ferenccel valóban megújult a baloldal, erre pedig a nemzeti oldal egyelőre nem találja a választ.

– Ha önt megkeresnék azzal, hogy ajánljon új módszereket a nemzeti pártok számára, melyek lennének azok?

– A baloldal jó úton halad afelé, hogy elveszítse politikai hitelét. Ugyanakkor annak is megvan az esélye, hogy a jobboldalon is megtörténjen ez a hitelvesztés, amennyiben nem képesek megújulni. Először is végre őszintén és reálisan értékelni kellene a kialakult helyzetet. Ezt követően modernizálni és átstrukturálni a nemzeti oldalt, bevezetve új eszközöket és új kommunikációt. Mindezt pedig egy olyan feladatmegosztás mentén, amely széles jobboldali politikai és társadalmi konszenzuson alapul, ahol minden szereplő tudja és elfogadja helyét és szerepét.

– Ön szerint lehet-e alapja azoknak a feltételezéseknek, amelyek szerint a mostani Gyurcsány-csomag, illetve a 2007-re és 2008-ra tervezett újabb megszorítások végre elérik a virtuális valóságban élő szavazópolgár ingerküszöbét?

– A morális válság miatt, amelybe a magyar társadalom került, szinte már képtelenség felmérni, mi fog következni. Már abban sem vagyok biztos, hogy meg tudnánk jósolni, ma délután mi történik majd a politikában. Nyilvánvaló, hogy amikor az emberek rohamos életszínvonal-esést tapasztalnak majd, ez mindenkit megérint. A komoly kérdés az, hogy abban a virtuális valóságban, amelybe ezeket az embereket belekényszerítették, s ahol szinte kizárólagos cél a minél újabb mobiltelefon és a minél nagyobb televízió megvásárlása, vajon valóban képesek-e megkülönböztetni a valót a valótlantól, az értéket az értéktelentől.

– Pedig mostanában mintha egyes, nem kifejezetten nemzeti sajtóorgánumok is összekapták volna magukat: bulvár napilapok foglalkoznak állandóan a várható életszínvonal-eséssel, a Magyar Hírlap vezércikkben állította, hogy Gyurcsány Ferenc egyre inkább elszakad a valóságtól, sőt, Navracsics Tiborról egészen pozitív kijelentések jelentek meg a Népszabadságban. Jelent vagy jelenthet mindez bármit is?

– Ismerjük el, hogy bármennyire is tragikus a helyzet, s bármennyire is hiteltelennek tűnik a jelenlegi kormányzat, kommunikációs szempontból igenis jó munkát végeztek: sikerült eladniuk magukat a választópolgárok többségének. Az eszközeik tehát sikeresek voltak – ezekhez kell egyébként a jobboldalnak felnőnie. Ebben persze hatalmas segítséget nyújtottak a baloldali médiumok, amelyek mostanában mintha – ha nem is szembefordultak volna, de – kritikusan állnának a kormányhoz. Természetesen ez amúgy is alapvető feladata lenne: kontrollt gyakorolni kívülről, ha már ez a gyakorlatban a parlamentben nem történhet meg, hiszen a koherens kormánypárti többséget soha nem tudja leszavazni az ellenzéki kisebbség. Elképzelhetőnek tartom, hogy a baloldali média miután újból hatalomra segítette az előző kormányt, felismerte, hogy tényleg hatalmas a baj, és a problémák megoldására semmi garancia nincsen, mindehhez pedig nem akarnak teljes mellszélességgel asszisztálni.

– A kommunikációt tekintve nem érez valamiféle hasonlóságot a 2002-es fideszes és a 2006-os szocialista kampánykommunikáció között? Hiszen négy éve az akkor hatalmon lévő legnagyobb párt azt állította, jó kezekben az ország, jó úton haladunk, a jövő elkezdődött, s most ugyanezt hallhattuk – más szavakkal – Gyurcsány Ferenctől és társaitól.

– Nem gondolom, hogy az MSZP lemásolta volna a Fidesz kommunikációját, sokkal inkább azt, hogy a Fidesz lohol az MSZP nyomában: a politikai kezdeményezés a baloldalon volt mind 2002-ben, mind az előző kormányzati ciklusban. Szerintem nem érdemes a két kampányt és a választási eredményeket összehasonlítani, inkább azokat a pontokat kell megtalálni, ahol a jobboldal hibázott és amiért nem volt képes felnőni a szocialisták megváltozott kommunikációs stílusához. A feladat mindenekelőtt mégis az, hogy a nemzeti oldal meghatározó szereplői őszintén nézzenek szembe a helyzettel és egymással, majd ezt követően közösen határozzanak meg egy jövőképet és a hozzá vezető utat. Somorjai Viktória