Arra kérünk mindenkit, hogy segítsen a vírus elleni küzdelemben, most az összefogás ideje van

Arra kérünk mindenkit, hogy segítsen a vírus elleni küzdelemben, most az összefogás ideje van, az ellenzéki pártoktól is felelősségteljes magatartást és támogatást kérünk.

Gepostet von Magyarország Kormánya am Sonntag, 22. März 2020
Hirdetés

A kommunikációs akciócsoport vezetője kiemelte: a koronavírus egy világjárvány. A vírus magyarországi terjedése miatt tizenegy nappal ezelőtt kellett bevezetni veszélyhelyzetet.

Kifejtette: már az elmúlt napokban több olyan intézkedést hoztak, mind az egészségügyben, mind a gazdaságban, a munkahelyvédelem területén, amelyek a magyar emberek védelmét, a magyar emberek érdekeinek védelmét szolgálják.

Az Országgyűlés hétfőn kezdi tárgyalni a koronavírus elleni törvényt – mondta Kovács Zoltán.

„Az ellenzék felelőtlen magatartása, amelyben elutasítják ennek a törvénynek az elfogadását, gyakorlatilag gátolja a hatékony védekezést” – fogalmazott.

A kommunikációs akciócsoport vezetője szerint az ellenzék nem csak azt tenné lehetetlenné, hogy a jövőben időben tudjanak döntést hozni, hanem egyúttal veszélybe sodorja az eddig meghozott intézkedéseket is, mint például a munkahelyek védelmében bevezetett gazdasági intézkedéseket.

Arra kérünk mindenkit, hogy segítsen a vírus elleni küzdelemben – szögezte le Kovács Zoltán.