Fotó: BKK Futár (képernyőkép, demokrata.hu)
Hirdetés

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója közölte: „mától egy kicsi, de fontos lépést tettünk a MÁV-val és a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben: a Futárban a hévek időadatai is a tényleges állapotot, nem pedig a menetrendi értékeket mutatják. Így aki a Futárból tájékozódik vagy annak segítségével tervezi meg utazását, késés esetén is a valóságot fogja látni, nem fogja lekésni a csatlakozást.”

Vitézy Dávid további fejlesztésről is írt: „a következő lépés várhatóan néhány hét múlva az lesz, hogy a MÁV Start elővárosi és elővárosi forgalomban igénybe vehető távolsági vonatok ugyanígy, valós adatokkal kerülnek be a Futárba, így már az agglomerációs vasúti utazások vagy az ilyeneket is tartalmazó kombinált utak is megtervezhetőek és követhetőek lesznek a Futárral.”

A BKK közleménye hozzáteszi: a MÁV-HÉV-adatok megjelenésének köszönhetően az applikáció felhasználói egyszerűbben tervezhetik meg az utazásukat. A tervek szerint a közeljövőben már az eseti utazáshoz igénybe vehető vonaljegy is elérhető lesz a mobiljegyben. Emellett előreláthatóan még az idén megjelennek majd a BKK Info aktuális hírei is az applikációban.

2022 elején további fejlesztések várhatók. Elérhető lesz a többi között a kerékpáros útvonaltervezés, valamint a valós idejű újratervezés is, a megosztáson alapuló közlekedési eszközöket választók pedig térképen kereshetik meg a gyűjtőpontokat – áll a BKK közleményében.

Korábban írtuk