Mozgásban – A Hídember gépei
A 19. század első felének műszaki, gazdasági fejlődését bemutató „Mozgásban – a Hídember gépei” című kiállítást harmincezernél is többen látták eddig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban, és 5500-nál is többen töltöttek le információt a mobiltelefonjukra.
A 2010. szeptember 30-án megnyílt tárlat interaktív módon, kipróbálható tárgy-másolatokkal, eddig nem publikált dokumentumokkal, eredeti tárgyakkal eleveníti fel azt a kort, amelyben – az egyébként gazdaságilag elmaradott Magyarországon – a kontinensen elsőként építettek közforgalmú (ló) vasutat, korát megelőző gőzhajót, vagy függőhidat a Duna felett.
A látogatók felülhetnek a Pestet Kőbányával rövid ideig összekötő ló vontatta lebegővasút rekonstrukciójára, felléphetnek az első magyar gőzhajó 1:1 méretarányú (fél) modelljének a fedélzetére, „sétálhatnak” a 19. századi Pesten – illetve a város nagyméretű térképén, és összehasonlíthatják, hogy milyen volt a Duna nyomvonala 1830-ban, és milyen ma.
A kiállítási térben sétálók mindeközben Bluetooth kapcsolattal rendelkező telefonjaikra összesen 20 hangfájlt tölthetnek le ingyenesen, amelyekben a kortársak beszámolóit, visszaemlékezéseit hallgathatják meg.
A Mozgásban – A Hídember Gépei kiállítás 2011. augusztus 16-ig látogatható az MMKM Közlekedési Csarnokában, a 1146, Budapest Városligeti krt. 11. alatt.