Az Országgyűlés mondja ki törvényben, hogy a bankok megtévesztették devizahiteles ügyfeleiket és ezért az árfolyamkockázat terheit sem csak az adósoknak kell viselniük! – szorgalmazta az MSZP elnökhelyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Szakács László elmondta, az Európai Unió Bírósága csütörtöki, egy magyar devizahiteles ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy a jogalkotó csak hallgatólagosan hagyta jóvá, hogy az ügyfelek viselik az árfolyamkockázatot, amelynek terheit bankok áthárították az adósokra. Az áthárításról azonban a kormány nem rendelkezett – mutatott rá.

Az ítélet azt is kimondja – folytatta -, a devizahiteles ügyekben meg lehet vizsgálni, hogy az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kaptak-e. Elmondta, ma az adósoknak bíróságon kell bizonyítaniuk, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, holott a parlamentben ülő „fideszes urak” 2011-ben még maguk is azt mondták, a devizahiteleseket a bankok becsapták.

Az ellenzéki politikus szerint az uniós bíróság ítélete miatt ezrével indulhatnak perek, de ezek helyett a parlament törvényt is alkothatna, különösen úgy, hogy a lakosság tíz százalékát érintő problémáról van szó.

Szakács László jelezte, az MSZP benyújtja a törvényjavaslatot, és kíváncsiak, hogy a fideszesek vajon az adósok mellé állnak-e a bankok helyett.

Kérdésre elmondta, mintegy 120 ezer ingatlan vár végrehajtásra és az augusztusi adatok szerint több mint 1755 család veszítette el az otthonát.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője új elszámolást, a banki károsultak kártalanítást és a végrehajtások azonnali felfüggesztését követelte.