Elégtelennek értékelte Tarlós István budapesti főpolgármester idei első félévben nyújtott teljesítményét szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője.

Az ellenzéki politikus szerint „Tarlós István megbukott: nem áll ki a budapestiekért, nem szerzett pénzt az életveszélyes 3-as metró teljes felújítására, tönkre akarja tenni a Római-partot, ész nélkül hagyja, hogy szétbarmolják a Városligetet, drasztikusan csökkenteni akarja a budapestiek sportolási lehetőségeit, és bontana, például felüljárókat, miközben nem építene semmit”.

Mint mondta, a pénzhiány miatt soha olyan messze nem voltunk a 3-as metró felújításától, miközben az aranyáron vett orosz metrókocsik „gyakorlatilag életveszélyesek”, míg a főpolgármester másik szívügye, a Római-parti gát esetében se összehasonlító tanulmány, se kockázatelemzés nem készült a különböző nyomvonalakról, eközben megakadályozzák, hogy az 55 ezer érintett helyi polgár egy helyi népszavazáson közvetlenül is véleményt nyilváníthasson a témában.

Horváth Csaba kifogásolta, hogy a városvezetés visszamutogat a múltba, holott hét éve már vele azonos politikai platformon lévő kormányzat irányítja az országot; szerinte a főváros irányítói „lerúgták magukról az iskolákat, kórházakat, pont úgy, ahogy a budapestiek fogják lerúgni magukról jövőre Tarlóst és a fideszes bagázst, Orbánnal együtt”.

MTI