Közös jövőnkért, Magyarországért!

Dr. Tóth Bertalan: Hatalmas a bizonytalanság, amelyben ezt a költségvetést tárgyaljuk. Amikor költségvetésről beszélünk, nem a Kormány, nem a Fidesz és nem a miniszterelnök családi kasszájáról van szó!

Gepostet von MSZP am Mittwoch, 10. Juni 2020
Hirdetés

A cserbenhagyás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét az MSZP vezérszónoka. Tóth Bertalan kijelentette: a javaslat azt mutatja, hogy a kormány semmit nem tanult a járványhelyzetből.

Hangsúlyozta: újjáépítésre, esélyteremtésre szolgáló költségvetésre lenne szükség jövőre, de a kabinet nem fordít kellő forrást az egészségügyre, a szociális ellátásokra és a munkahelyek teremtésére.

„Tízévnyi Fidesz-uralom után ott tartunk, hogy az állampárt helyzetbe hozta a saját kiváltságos elitjét és biztosította a hatalma megőrzését, miközben a társadalom többségével nem foglakozott” – jelentette ki.

Korábban írtuk

Megalapozatlannak nevezte a büdzsét, mert szerinte a járványhelyzet miatt még nem láthatók tisztán az idei bevételek.

Hatalmas lukak vannak a szociális ellátórendszerben – hangoztatta, és a járvány tapasztalataként azt mondta, hogy az őrizhette meg állását és jövedelmét, aki megfelelő tudással rendelkezik, jellemzően a diplomások.

Szerinte sem a honvédelemben, sem a közmunkában nyíló állások nem jelenthetnek megoldást.

Tömegeknek vannak napi megélhetési gondjai, a kormány pedig elszalasztotta a korai beavatkozás előnyét – mondta a szocialista képviselő.

Kifogásolta, hogy az állam évről évre többet költ magára, jövőre a büdzsé 19,2 százaléka jut például presztízsberuházásokra vagy állami fizetésekre, míg a jóléti kiadások aránya az elmúlt tíz évben 61 százalékról 57,5 százalékra csökkent.

Tóth Bertalan úgy ítélte meg, ez több mint 900 milliárd forintos átrendeződést jelent, vagyis ennyit vont el a kormány az egészségügytől, a szociális ellátástól és az oktatástól.

Kijelentette: minden korábbinál nagyobb szükség lenne szabad önkormányzatokra, a kabinet mégis csaknem 160 milliárd forintot von el tőlük, miközben feladataikat nem csökkenti.

A „sarcolásnak” nincs köze a válságkezeléshez, hanem annak tudható be, hogy a kormány „nem tudja elviselni, hogy tőle független önkormányzatok működjenek”. Ezzel a választók akaratát veszi semmibe – szögezte le.

Azt szorgalmazta, hogy az önkormányzatok kapják meg a feladataikhoz szükséges pénzügyi fedezetet és kárpótlást a kieső bevételek után.

Az MSZP 700 milliárd forinttal növelné az egészségügy keretét és garantált szociális minimumot biztosítana. A családi házakat újítanák meg a szállodák helyett, bérlakásprogramot indítanának fürdőfejlesztések helyett – mondta Tóth Bertalan.

Az oktatás, a felnőttképzés, a felsőoktatás megújítását is szorgalmazta. Kérte: vonják vissza a szeptemberben bevezetni tervezett Nemzeti alaptantervet, például azért, mert semmit nem tartalmaz a járvány alatti online oktatás tapasztalataiból.