Kibeszélő, megoldáskereső beszélgetésre hívta Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP „fiataljait” hétfőn – tudta meg a Népszabadság.

A találkozóra Botka László szegedi polgármester, Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes, Ujhelyi István alelnök, Mesterházy Attila frakcióvezető, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter kapott meghívót. A lap szerint ott volt még Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Kiss Péter és Szekeres Imre, valamint Puch László és Veres János is.

A Népszabadság közli: a párton belüli legtöbb erőcsoport Botka Lászlóban látja a megfelelő „új arcot”, ráadásul őt a Lendvai-Kiss-Szekeres hármas sem utasítaná el.

Botka László

A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP-ben dúló hatalmi harc egyre erősödik, miközben Szekeres Imre elnökhelyettes pártbeli pozíciójának megtartása érdekében a tisztújítást szorgalmazó ifjabb szocialisták között igyekszik mind több szövetséges találni.

A lap szerint több szocialista is elégedetlen a párt jelenlegi irányvonalával, ami egyre erősíti az előre hozott választások esélyét.

Szanyi Tibor

A Magyar Hírlap úgy tudja, Szanyi Tibornak azt a javaslatát, mely szerint aki az őszödi beszéd és Gyurcsány leváltása között a pártelnökség tagja volt ne indulhasson párttisztségért, minden szekértábor elveti.

Az ok: mind a Botka László nevével fémjelzett fiatal szocialisták, valamint Lendvai, Kiss, Szekeres tagja volt ebben az időszakban a szocialista vezérkarnak.

(hirado.hu/Népszabadság/Magyar Hírlap/Magyar Nemzet)